"Fontos, hogy a választókat ne csapjuk be"

Tapolcai választás: Köröskényi Kálmán a szociáldemokraták által támogatott független jelölt

Schmuck Andor azt mondta, a veszprémi választás tétje nem a kétharmados többség kérdése, hanem a korrupcióellenes küzdelem, amelyet szavai szerint a párt által támogatott Karancsi Tibor meggyőzően képvisel.

2015.02.20 15:23MTI

A veszprémi választás tétje a korrupcióellenes küzdelem, utána pedig az egészségügyi kérdésekre helyezik majd a hangsúlyt - jelentette ki a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke az országos elnökségi ülést követő pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján. Az eseményen bemutatták a tapolcai időközi választáson a szociáldemokraták támogatásával induló független jelöltet, Köröskényi Kálmánt.

Schmuck Andor azt mondta, a veszprémi választás tétje nem a kétharmados többség kérdése, hanem a korrupcióellenes küzdelem, amelyet szavai szerint a párt által támogatott Karancsi Tibor meggyőzően képvisel.

A pártelnök úgy fogalmazott, a legfontosabb az, hogy pártja valódi alternatívát tudjon felvonultatni, amely az értékek és érvek ütköztetésében ölt testet. Hozzátette: igazi ellenségnek nem a más politikai nézeteket vallókat tekinti, hanem a szegénységet, a kiszolgáltatottságot és a korrupciót, amelynek leküzdése érdekében minden demokratikus erővel képes együttműködni.

Fontos, hogy a választókat ne csapjuk be - fogalmazott Schmuck Andor, hozzátéve, hogy Kész Zoltán, a veszprémi választáson a baloldal támogatásával induló független jelölt megtéveszti a választókat, amit már a Kúria is kimondott.

Hozzátette: a veszprémi választást követő időszakban az egészségügyi kérdésekre helyezik majd a hangsúlyt, hiszen az a terület, mindenkit érint. Beszélt arról is, hogy pártja a szélsőségek ellen küzd majd, felhívva a figyelmet a Jobbik által hirdetett nézetek veszélyeire.

A pártelnök a sajtótájékoztatón bemutatta Köröskényi Kálmán fogorvost, az április 12-ei tapolcai időközi választáson induló jelöltet, aki függetlenként, ám a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának támogatásával indul. A jelölt azt mondta, legfontosabb célja az egészségügyi rendszer gyökeres megváltoztatása.

Veszprém megye 3. számú (tapolcai) választókerületében azért kell április 12-én időközi országgyűlési választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.

A voksolás hatvan település választópolgárait érinti: szavazhatnak Ábrahámhegy, Ajka, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonederics, Balatonrendes, Bazsi, Bodorfa, Csabrendek, Dabronc, Gógánfa, Gyepükaján, Gyulakeszi, Halimba, Hegyesd, Hegymagas, Hetyefő, Hosztót, Kapolcs, Káptalanfa, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Kővágóörs, Lesencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Megyer, Mindszentkálla, Monostorapáti, Nagyvázsony, Nemesgulács, Nemeshany, Nemesvita, Nyirád, Öcs, Pula, Pusztamiske, Raposka, Révfülöp, Rigács, Salföld, Sáska, Sümeg, Sümegprága, Szentbékkálla, Szentimrefalva, Szigliget, Szőc, Taliándörögd, Tapolca, Ukk, Uzsa, Veszprémgalsa, Vigántpetend, Zalaerdőd, Zalagyömörő, Zalahaláp, Zalameggyes, Zalaszegvár választói.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.