30 százalék
Századvég: változatlan a Fidesz fölénye
A kormánypártok a teljes népességen belül 30 százalékon állnak, őket követi a Jobbik 16 és az MSZP 12 százalékkal.
2015.02.12 07:41MTIStabilizálódott a kormánypártok pozíciója, a Jobbik elmúlt időszakban tapasztalható erősödése ellenére változatlan a Fidesz-KDNP fölénye, a baloldali pártok támogatottsága pedig stagnál - derül ki a Századvég legfrissebb, februári közvélemény-kutatásából, amelyet a Napi Gazdaság csütörtöki száma közöl.
Eszerint a kormánypártok a teljes népességen belül 30 százalékon állnak, őket követi a Jobbik 16 százalékkal, a harmadik továbbra is az MSZP 12 százalékkal. Az LMP-re és a DK-ra 3-3, míg az Együttre a lakosok 2 százaléka adná szavazatát.
Más pártok támogatottsága összesen 2 százalékos, a magukat bizonytalannak vallók aránya pedig 32 százalék a felnőtt lakosságon belül a február 5-10. között készült közvélemény-kutatás eredményei alapján. A biztos pártválasztók körében is változatlan kormánypárti fölényt jeleztek az adatok. Ebben a közegben a Fidesz-KDNP 45, a Jobbik 25, az MSZP 19 százalékon áll. Az LMP és a Demokratikus Koalíció támogatottsága 4-4, az Együtté 2, míg más pártoké 1 százalék.
Ami a vezető politikusok megítélését illeti, a miniszterelnök esetében javulást mért a Századvég, ez szintén a kabinet megítélésének stabilitására utal: most a felnőttkorú lakosság 42 százalékának kedvező a véleménye Orbán Viktorról, ez az arány decemberben 40 százalék volt - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06