Volt attasé
A Kiss Szilárd-ügyről is tájékozódott a nemzetbiztonsági bizottság
Az előzetes letartóztatásba került Kiss Szilárd, Magyarország moszkvai nagykövetségének volt mezőgazdasági attaséjának ügyéről is tájékozódott az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddi zárt ülésén.
2015.02.03 15:45MTIA bizottság több mint két órás ülésén többek között Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója, Pásztor István, az Információs Hivatal főigazgatója valamint Papp Károly országos rendőrfőkapitány Kiss Szilárd nemzetbiztonsági átvilágításáról is beszámoltak.
Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke az ülés után azt mondta: Kiss Szilárd átesett nemzetbiztonsági ellenőrzésen, s jeleztek is nála kockázatot. Ennek ellenére nevezték ki, ami jogszerű volt, de a szocialista képviselő szerint szakmailag súlyos hiba.
Szél Bernadett, a testület LMP-s tagja is azt mondta, hogy a szolgálatok többször jeleztek kockázatot Kiss Szilárdnál. Az LMP-s politikus szerint: Szijjártó Péter és Fazekas Sándor környezetében kell megtalálni, hogy ki volt az aki, ilyen mértékben figyelmen kívül hagyta a szolgálatok jelentését. Szél Bernadett szerint Kiss Szilárd személye a kormány keleti nyitás politikájának "kudarca".
Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja nagyon súlyosnak nevezte az ügyet, hiszen egy szakdiplomatáról van szó, aki Magyarországot képviselte. Ha a vádak igazak, a következménynek minimum börtönnek kell lennie - tette hozzá a jobbikos képviselő.
Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke a Kiss Szilárddal kapcsolatban feltett újságírói kérdésre annyit válaszolt: Kiss Szilárd átvilágítása során nem tártak fel nemzetbiztonsági kockázatot.
A Kecskeméti Járásbíróság január 14-én harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte G. Imrét, a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori ügyvezetőjét és két másik gyanúsítottat, Sz. Gyula nyíregyházi vállalkozót, valamint Kiss Szilárdot, aki korábban Magyarország moszkvai nagykövetségének mezőgazdasági attaséja volt. A rendőrség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya vesztegetés és hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ellenük.
Az index.hu január 22.-i cikkében arról írt, hogy a volt mezőgazdasági attasé a keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztosként is tevékenykedett, és kiterjedt orosz kapcsolatai vannak. A cikkben az is olvasható, hogy Kiss Szilárd orosz felesége résztulajdonosa a moszkvai magyar vízumközpontnak. Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az LMP és a Párbeszéd Magyarországért is közleményben kért magyarázatot az FM egykori moszkvai megbízottjának letartóztatására.
Papp Gábor, Kiss Szilárd ügyvédje január 26-án az MTI-nek azt mondta, amivel Kiss Szilárdot gyanúsítják, "tisztán gazdasági ügylet, az semmilyen módon nem kapcsolható a politikához". Az FM is ezt hangsúlyozta közleményében, és közölte azt is, Kiss Szilárdnak a tárca részére végzett munkájával kapcsolatban nem volt kifogás. "Fazekas Sándor miniszter nem állt vele közvetlen munkakapcsolatban. K. Sz. urat a KÜM állományából vettük át 2013. októberében, C típusú átvilágításon átesett" - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
- 18:45 Az LMP további kérdésekre vár választ az orosz metrókocsik ügyében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06