Nyakó és Újhelyi nem mondott újat!
Kelemen Hunor tagadja, hogy az RMDSZ kampánysegítséget kapott volna az MSZP-től
Nem kapott kampánysegítséget a magyar szocialistáktól a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - közölte a Krónikával Kelemen Hunor, a szövetség ügyvezető elnöke.
2008.09.17 10:28MTIAz erdélyi napilap szerint az RMDSZ cáfolja Ujhelyi István országgyűlési képviselőnek, az MSZP alelnökének állítását, miszerint ez utóbbi párt sokat segített volna a szövetségnek, s hogy az alakulat vezetői ennek elhallgatását kérték volna.
A Magyar Nemzet keddi számában számolt be arról, hogy Nyakó István, az MSZP szóvivője és Ujhelyi István, az MSZP alelnöke a múlt héten előadást tartott Nagyváradon a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) akadémiáján.
A lap felidézi, miszerint Nyakó István azt mondta: egy politikai párt számára minden szavazat számít, viszont soha ne derüljön ki, hogy miként szerzi meg a voksokat.
Az Erdély Online tudósítása szerint ugyanitt Ujhelyi István úgy fogalmazott: "tény, hogy az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mindig mindenben támogattuk őket, ha igényelték, viszont a párt azt kérte, hogy erről ne beszéljünk, nehogy kiderüljön Erdélyben a dolog".
Kelemen Hunor szerint az MSZP szóvivője a voksszerzési stratégiák tekintetében nem mondott újat, hiszen a pártok által használt eszközök és technikák fellelhetők minden politikai kampánytankönyvben.
Az RMDSZ ugyanakkor nem igényelt Nyakó Istvántól segítséget e téren, mint ahogy - Ujhelyi István állításával ellentétben - sem anyagi, sem tanácsadói támogatást nem kért, és nem is kapott a választási kampányok során az MSZP-től – szögezte le. Ugyanennek a lapnak a vezércikkében Balogh Levente úgy véli: az MSZP két vezető politikusa tulajdonképpen a modern politika világában valamelyes tájékozottsággal bíró olvasó számára evidenciákat fogalmazott meg. "... aki most fölhorkanna, hogy ilyenek ezek a ballib, globalista, +nemzetellenes+ politikusok, gyorsan józanodjon ki: megnyugtathatjuk, hogy a jobboldali pártok kommunikációs szakemberei ugyanezeket mondták volna el egy hasonló fejtágítón" - olvasható a cikkben.
A szerző szerint nem is az az igazán kényes ügy, hogy az RMDSZ is budapesti támogatást kért, hanem az, hogy – ismerve az MSZP nagyarányú erdélyi népszerűtlenségét – mindezt fű alatt művelte. "Emlékezetes, hogy az RMDSZ milyen hevesen bírálta a Fidesz vezérkarát, amiért a budapesti ellenzéki párt vezető arcai az MPP mellett kampányoltak az önkormányzati választások előtt" - állapítja meg Balogh Levente.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06