Saját sajtót akar
Az volt megrázó, ahogyan Orbán elmondta
A jelenlévőket "nem rázta meg különösebben", ami elhangzott, azon lepődtek meg kissé, hogy Orbán Viktor ilyen nyíltan, kendőzetlenül mondta ki azt, ami egy ideje már a gyakorlat.
2015.01.16 10:16ma.hu"Semmi újdonság nem történt. Csak annyi, hogy a miniszterelnök a szokásos, minden januárban megrendezett, a kormánypárti médiumok prominenseivel folytatott beszélgetésen ki is mondta, ami egy ideje már a valóság – értékelték a Népszabadságnak a vs.hu hírét, miszerint személyesen közölte Orbán Viktor a kormányhoz közel állónak tartott médiumok vezetőivel, hogy a jövőben nem tekinti szükségesnek a támogatásukat, megszűnik az eddig megszokott viszony a Fidesz és köztük.
A portál szerint a múlt hét pénteken tartott találkozón ott volt Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Borókai Gábor, a Heti Válasz vezetője, Liszkay Gábor és Élő Gábor Magyar Nemzet-, illetve Mno.hu-főszerkesztő és Bencsik András, a Demokrata első embere.
A Népszabadság úgy tudja, hogy Orbán Viktor a beszélgetésen azt mondta: egyrészt egy teljesen lojális "saját" sajtót akar, másrészt a Simicska-birodalomhoz tartozó médiumok és más kormányközeli sajtóorgánumok más üzleti érdekeltségeik profitja okán állami hirdetések nélkül is el tudják tartani/ finanszírozni tévéjüket, újságjukat. Így nincs szükségük állami hirdetésekre, ezáltal pedig nem kell szerepzavarral küzdeniük, a jobboldali sajtó is lehet kormánykritikus. A miniszterelnök egyértelműen a Simicska-birodalomhoz tartozó Hír Tv-re és Magyar Nemzetre utalt, de például a Bencsik András vezette Demokrata további sorsa egyes szerint még homályos.
A jelenlévőket "nem rázta meg különösebben", ami elhangzott, azon lepődtek meg kissé, hogy Orbán Viktor ilyen nyíltan, kendőzetlenül mondta ki azt, ami egy ideje már a gyakorlat, legalábbis amióta felállt a Lázár János vezette Miniszterelnökség irányítása alatt az állami hirdetési és reklámpiacot felügyelő ügynökség, Nobilis Márton vezetésével.
A jobboldali médiumoknak azonban több élő, hosszú távú szerződése van több állami hirdetővel, köztük a Magyar Nemzeti Bankkal, a Szerencsejáték Zrt.-vel, a Magyar Villamos Művekkel, valamint a részben állami tulajdonban lévő Mollal.
A hozzáférhető adatbázisok szerint a tavalyi év első hét hónapjában a jegybank – listaáron – 191 millió, az MVM és partnere 91 millió, a Szerencsejáték Rt. pedig 146 millió forintért hirdetett csak a Magyar Nemzetben.
Borókai Gábor a vs.hu megkeresésére elmondta: szélesebb kör vett részt a megbeszélésen, amelynek tartalmával kapcsolatban úgy fogalmazott: „Elégséges végigtekinteni a kormányközelinek mondott sajtó oldalain, és megtapasztalható, hogy azokon ősz óta állami hirdetés csak nagyon szórványosan jelent meg, míg a mostani miniszterelnökségi kampány egyáltalán nem érhető tetten."
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06