Kétszáztizenkilencen szeretnének ott tanulni
Négy és félszeres túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen
Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a meghirdetett ötven helyre négy és félszeres a túljelentkezés.
2015.01.11 05:30MTIA túljelentkezés Németh István szerint a képzés meghirdetőit is meglepte, és az érdeklődés is igazolja, hogy van létjogosultsága a szombathelyi mérnökképzésnek, lehet eredménye az egyetem, a cégek és a város modellértékű összefogásának.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki karának dékánhelyettese elmondta: a Magyar Felsőoktatási Bizottság 80 gépészmérnök-hallgató felvételét engedélyezte. Közülük 50-en tanulhatnak majd duális formában, azaz tölthetik el egyetemi idejük csaknem felét a képzésükbe bekapcsolódó vállalatoknál, és szerezhetnek így gyakorlatot, 30-an pedig hagyományos keretek között tanulhatnak.
Január 19-21 között a cégek és az egyetem képviselői minden jelentkezőt meghallgatnak, ezeken a motivációs beszélgetéseken nem a tanulmányi eredményekre lesznek kíváncsiak, hanem inkább a műszaki pálya iránti érdeklődést és a rátermettséget vizsgálják - tette hozzá.
Kitért arra, hogy azoknak a diákoknak, akiket ez a beszélgetés is megerősít a szándékukban, február 15-ig a a központi felvételi eljárásban is jelentkezniük kell a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Karának szombathelyi gépészmérnök BSc alapszakára.
A duális gépészmérnöki képzés iránti fokozott érdeklődésnek Németh István szerint csupán az egyik oka, hogy a majdani hallgatók tanulmányi ösztöndíjuk mellett havi 67 ezer forintos támogatást kapnak, amelyet a város - a Szombathely visszavár ösztöndíjprogram keretében - havi 50 ezer forinttal egészíthet ki. Ennél is vonzóbb lehet az a versenyképes tudás és gyakorlati tapasztalat, amelyet Szombathelyen működő nagy cégeknél szerezhetnek a hallgatók - mondta a dékánhelyettes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06