Kifogásolás
Belvárosi önkormányzat: mindenben a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el
Így reagált az V. kerületi önkormányzat pénteken arra, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) ügyészségi vizsgálatot sürget a kerületi ingatlaneladások ügyében.
2015.01.09 16:10MTIBelváros-Lipótváros Önkormányzata mindenben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el.
"A DK jelöltje, Kerék-Bárczy Szabolcs tavasszal, az Együtt jelöltje Juhász Péter pedig ősszel szenvedett súlyos vereséget a Belvárosban. Negatív kampányukat, hazugságaikat sem ősszel, sem tavasszal nem fogadták el az emberek. A DK és az Együtt jelöltjei képtelenek elfogadni vereségüket. Ugyanazt a gyalázatos negatív kampányt folytatják tovább, mint a választások előtt" - áll a közleményben.
Emlékeztettek, az önkormányzat több pert indított a DK és az Együtt politikusai ellen. "Ma sem tettek mást, ugyanazokat a rágalmakat ismételték tovább" - fogalmaztak.
A belváros "az elmúlt években látványosan fejlődött, vagyona pedig nem csökkent, hanem növekedett".
Az V. kerületi önkormányzat "mindenben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el, ezt jól bizonyítja az is, hogy a Gyurcsány-kormány közigazgatási hivatala soha nem kifogásolta a belváros hatályos törvényeken alapuló jogszabályait és vagyongazdálkodási gyakorlatát" - írták a közleményben.
Kerék-Bárczy Szabolcs pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy pártja elvárná, hogy Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezzen vizsgálatot - a párt szerint - áron alul értékesített V. kerületi ingatlanok ügyében.
Szorgalmazta, hogy az ellenzéki önkormányzati képviselők kezdeményezzenek "minél széleskörűbb állampolgári fellépést" annak érdekében, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter jelenlegi és Rogán Antal volt polgármester, valamint Pintér Sándor belügyminiszter és Habony Árpád megszólaljon az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06