Már az "ítélet" is készen van

Draskovics: "alpári megfogalmazások" Demeter sajtótájékoztatóján

Alpári megfogalmazásoknak nevezte a Demeter Ervin pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakat Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

2008.09.12 15:18MTI

A fideszes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján elhangzottakkal kapcsolatban Draskovics Tibor azt mondta: az igazságügyi tárca vezetője gyakorolja a jogszabályban adott hatásköreit, és ezt a jogszabályoknak megfelelő módon teszi. Azzal kapcsolatban, hogy pénteken ülésezett a Nemzetbiztonsági Kabinet, elmondta: nem áll módjában Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter közleményében szereplő információkon túl továbbiakat adni.

Azt azonban közölte, hogy a testület nem folyamatban lévő nyomozásról tárgyalt, mert nem ez a dolga, hanem arról, hogy ennek az ügynek kapcsán milyen teendői vannak a kormánynak. Példaként említette a közigazgatási, állami szervek informatikai biztonságának javítását. Hozzátette: folyik az erre vonatkozó törvény előkészítése, a tervezetet várhatóan októberben nyújtják be a parlamentnek.
 
Szilvásy György titkársága a Nemzetbiztonsági Kabinet pénteki ülése után közleményben tudatta, hogy a testület úgy döntött: meg kell erősíteni a fontos intézmények és létesítmények informatikai biztonsági védelmét, és fel kell gyorsítani az informatikai biztonságot fokozó törvény előkészítését. A kabinet egy folyamatban lévő büntetőügy kapcsán ült össze: egy "titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését" - tartalmazza a közlemény.
 
Azzal kapcsolatban, hogy a Demeter Ervin szerint Szilvásy György koncepciós eljárással próbálja lejáratni a Fideszt, Draskovics Tibor azt mondta: egyedül az ellenzéki képviselő említette a Fideszt ennek az ügynek a kapcsán, és kérdésként vetette fel, hogy vajon mit tudhat Demeter Ervin, amit sem ő, sem a rendőrség, sem a nemzetbiztonsági hivatal. Demeter Ervin, az Orbán-kormány egykori titokminisztere pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a napokban nyilvánosságra került adatgyűjtési ügy arra szolgál, hogy Szilvásy György előre felépített, koncepciós eljárással próbálja lejáratni a Fideszt; ezért hivatali hatalommal való visszaélés miatt az ügyészséghez fordulnak. 

Demeter Ervin azt mondta: már az "ítélet" is készen van, arról van szó, hogy "Szilvásy György és bandája", hírbe akar hozni, meg akar vádolni egy vállalkozót, hogy politikusok és a Fidesz megbízásából mindenféle adatokat gyűjtött. "A Gyurcsány-Szilvásy-Draskovics trió gátlástalanul igénybe vesz minden olyan eszközt, ami egy demokráciában, jogállamban elfogadhatatlan. Az emberi tisztességen túlmegy, minden képzeletet és demokratikus elgondolást felülír és negligál az a magatartás, amit ez a triumvirátus csinál" - jelentette ki Demeter Ervin. 

Szerinte a szereposztás egyértelmű: Szilvásy György javasolta az NBH élére Laborc Sándort, akit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nevezett ki, Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pedig az engedélyeket adja a titkos információgyűjtéshez, a megfigyelésekhez, lehallgatásokhoz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.