Biogazdaság

Kishantos: ki a hunyó? Pert vesztettek első fokon

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon első fokon vesztett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. a magyar állam és a Nemzeti Földalapkezelő (NFA), valamint az egyik nyertes bérlő ellen indított perben.

2014.11.19 08:49MTI
Fotó: Facebook/Greenpeace Hungary

A perben a központ az egész pályázati eljárás érvénytelenítését kérte, mert vitatták a kishantosi földekre kiírt pályázatokat, azok bírálatát, és azt a szerződést, amelyet olyan pályázó nyert, aki szerintük nem felelt meg a pályázati feltételeknek.

A bíróság a felperes keresetét valamennyi alperessel szemben elutasította. Az indoklás szerint a felperes az NFA pályázati felhívására benyújtotta pályázatait, ezért érdekeltté vált valamennyi pályázat szabályos lebonyolításában és elbírálásában, így abban, hogy más pályázókkal azonos eséllyel és feltételekkel indulhasson, illetve vehessen részt a pályázati eljárásban.

Csonka Ildikó bíró szerint a központ jogvédelmi igénye nem áll meg azon az alapon, hogy a szerződés érvénytelenné nyilvánítását követően új eljárás kiírására és annak számára kedvező elbírálására kerüljön sor. A bíróság ugyanis a pályáztatással összefüggésben semmilyen döntési jogkörrel nem rendelkezik – tette hozzá.

Ács Sándorné a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében meglepőnek nevezte az ítélet indoklását, miszerint a bíróság nem vizsgálhatja azt, hogy a pályázó megfelelt-e a pályázati feltételeknek. Az NFA valójában annak adja az állami földeket, akinek akarja - vagyis, ahogy ezt már régen gyanítjuk: színlelt pályáztatás folyik az állami földek ügyében – vélekedett.

A Greenpeace Magyarország véleménye szerint a döntés teljességgel megalapozatlan és elfogadhatatlan.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.