Csaknem a magyar népesség ötöde
Magyarországon 18,7 százalék a gyerekszegénység
Magyarországon jelenleg a gyermekek 18,7 százaléka él szegénységben, a családoknak pedig 13 százaléka mondható szegénynek - hangsúlyozta Kovárik Erzsébet szociális államtitkár egy Budapesten tartott keddi szakmai tanácskozáson.
2008.09.09 13:45MTIA 2007-ben elfogadott szegénységellenes stratégiát, amelynek lényege a gyermekszegénység csökkentése, végre kell hajtani. Ez annyit jelent, hogy a nemzeti stratégia keretében javítani kell a gyerekek esélyeit arra, hogy biztos legyen a megélhetésük, felnőttként is megfelelő életpályával tudjanak rendelkezni - mondta.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a magyarországi lakosság 13 százaléka szegény, ennél magasabb a rossz körülmények között élő gyermekek száma. Pontos adatok szerint a 0-24 év közötti gyermekek közel 19 százaléka él szegénységben. Korózs Lajos munkaügyi államtitkár előadásában arról beszélt, hogy a társadalmi összetartozásról szóló jelentést szeptember 15-ig kell eljuttatni az Európai Bizottsághoz, ennek egyik eleme a gyermekszegénység, amely Magyarországon és Európában is gondot okoz.
A jelentésnek a társadalmi összetartozásról szóló része bemutatja a hátrányos helyzetű csoportok életminőségének javítására vonatkozó intézkedéseket, emellett foglalkozik a nyugdíjrendszer, valamint az egészségügy-ellátó rendszer fejlesztésével is. A jelentés a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium koordinációjában és az érintett szervezetek bevonásával készült - mondta el az MTI-nek Korózs Lajos. A program 25 évre szól - mondta el az MTI-nek Kovárik Erzsébet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06