Hulladékgazdálkodás újra

14 kerületben edénybe lehet már szemetelni

Már tizennégy fővárosi kerületben osztatták ki a szelektív hulladékgyűjtő edényeket.

2014.11.13 16:08MTI

Már tizennégy budapesti kerületben osztották ki a szelektív hulladékgyűjtő edényeket a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési program keretében - közölte Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

Zárás előtti fázisban van a projekt, a főváros által vásárolt 403 ezer gyűjtőedényből már 348 ezret kihelyezetek a családi és társasházaknál - mondta Szeneczey Balázs, az elmúlt ciklus sikertörténetének nevezve a programot.

Hangsúlyozta: nem lenne siker, ha a budapestiek nem lettek volna partnerek. Ezért a főpolgármester-helyettes köszönetet mondott a fővárosiaknak.

Szeneczey Balázs közölte, hogy a fővárosban 490 gyűjtősziget is van. A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésre hatvanegy új, alternatív üzemű gépjárművet helyeztek üzembe.

A projekt ötmilliárd forintos költségvetésű, ebből 4,8 milliárd forint európai uniós támogatás. A projekt eredményeképpen mintegy 830 ezer budapesti háztartást tudnak bevonni a szelektív hulladékgyűjtési rendszerbe - közölte.

Elmondta, második lépésben 11 milliárd forintos költségvetésű projekt keretében a többi között új válogató műveket, logisztikai központot, valamint szükség esetén új lerakót létesítenek. A projekt várhatóan 2016-ban zárul le.

Szeneczey Balázs kiemelte, hogy Budapesten a lakosság partneri együttműködésének köszönhetően a rendszert két és fél év alatt be tudják vezetni.

Szűcs Panni, a BVK Holding Zrt. kommunikációs és PR-igazgatója szólt arról, hogy felmérések szerint a gyerekek többsége már hallott a szelektív hulladékgyűjtésről, a felnőtt lakosság mintegy 90 százaléka pedig hasznosnak tartja a programot.

A sajtótájékoztatót a társas- és családi házak számára megrendezett szelektív gyűjtési játék, a Budapesti Szelektív Kupa díjátadója zárta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.