Állam kontra bankok
Devizaperek: újabb két pénzintézet keresetét utasította el a bíróság
Elutasította a Retail Prod Zrt. és a PSA Finance Hungária Zrt. magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
2014.09.08 15:12MTIA bíróság mindkét esetben arra kötelezte a pénzintézeteket, hogy 15 napon belül fizessenek be egyenként 266,7 ezer forintos perköltséget. Az ítélet ellen a kézbesítésétől számított 8 napon belül lehet fellebbezni.
A szóbeli indoklás során a bíróság kiemelte, hogy a PSA Finance Hungária Zrt. és a gépjármű-finanszírozással foglalkozó Retail Prod Zrt. általános szerződési feltételei nem állnak összhangban a törvénnyel, egyetlen esetben sem feleltek meg az átláthatóság kritériumának, így azok tisztességtelenek és érvénytelenek.
A PSA Finance Hungária Zrt. korábban a per megszűntetését kérte, arra hivatkozva, hogy jogi képviselőjének megbízása érvénytelen, azonban azt a bíróság elutasította. Mindkét ítélet indoklásában elhangzott: a per alapjául szolgáló, közelmúltban elfogadott devizahiteles törvényben foglalt hét elvnek maradéktalanul meg kell felelniük az általános szerződési feltételeknek.
Ezekben a perekben a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó kúriai jogegységi döntéssel kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény alapján arról kell döntenie a bíróságnak, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény számára egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő általános szerződési feltételek. (A törvény nem csak a devizahitelekre, de a forinthitelekre is vonatkozik.)
A Fővárosi Törvényszék sajtótitkárságának tájékoztatása szerint a törvényi határidőig augusztus 25-ig összesen 79 keresetlevél érkezett a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumába. Ezek közül 42 keresetlevelet utasítottak el idézés kibocsátása nélkül.
Az alaki, formai, illetve egyéb okok miatt elutasított keresetlevelek közül a törvényes határidőben 23 pénzügyi intézmény nyújtotta be újra a keresetlevelét. Eddig 12 perben hozott ítéletet a Fővárosi Törvényszék, 9 felperesi keresetet elutasítottak, a Magyar Cetelem Bank és az UCB Ingatlanhitel Zrt. keresetének részben helyt adtak és az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet peres eljárását felfüggesztették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06