Az időseknek eladott áruk miatt
Nagyon sok panasz érkezik a termékbemutatókra
A "súlyos diagnózist" követő vásárlás után a 14 napos elállási jog érvényesítését különböző kifogásokra hivatkozva jogszerűtlenül megtagadják.
2014.06.24 12:26MTIAz elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt az időseket megcélzó árubemutatókkal kapcsolatos fogyasztói panaszok száma - tájékoztatott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).
A közlemény szerint a pórul járt idősek szinte kivétel nélkül hasonló körülményekről számolnak be: egészségügyi vizsgálatra hívják őket, majd egy viszonylag "súlyos diagnózist" közölnek, melyre megoldást kizárólag a több százezer forint értékű bioptron lámpa vagy masszázsfotel megvásárlása jelenthet. Jellemző továbbá, hogy a 14 napos elállási jog érvényesítését különböző kifogásokra hivatkozva jogszerűtlenül megtagadják - tette hozzá az NFH.
A tájékoztatás szerint az időseket az árubemutatókat szervező vállalkozások egészségnapra, egészségügyi szűrővizsgálatra, teljes körű egészségmegőrző programra, illetve ingyenes állapotfelmérésre hívják, például szív- és érrendszeri állapotfelmérésre, vércukorszintmérésre, testzsírmérésre, íriszdiagnosztikára. A meghívásból azonban nem derül ki, hogy a végső cél a fogyasztók meggyőzése a több százezer forintért kínált termékek megvásárlásáról.
Annak ellenére, hogy a fogyasztókat 2014. június 13-tól indoklás nélküli elállási jog illeti meg, a termékbemutatókon vásárolt áru átvételének napjától számított 14 napon belül, sokan nem tudják, hogy létezik ez a lehetőség, és jogszerűen, bírósági út igénybevétele nélkül is visszakaphatják a pénzüket. Pedig az elállást az eladónak tudomásul kell vennie, és a vételárat vissza kell fizetnie.
A két hete életbe lépett jogszabály egy uniós irányelv hatására egyesítette a polgári törvénykönyv eddig is létező passzusait az "üzleten kívüli értékesítés" és a "távollevők közti értékesítés" szabályainál. A korábbi nyolc munkanapnyi elállási időt 14 munkanapra növelték. Bár a jogszabály alapján nem kötelező írásban elállni utólag a vételtől, a későbbi bizonyítás érekében az írásbeli (tértivevényes) formát javasolja az NFH.
Fülöp Zsuzsanna, a hatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint, az elállási jog határidőben történő gyakorlása nem tehető függővé semmilyen feltételtől, így ellentételezéseként nem köthető ki például kötbér, vételár-visszatartás vagy egyéb fizetési kötelezettség. Nem tagadható meg a vételár visszafizetése, arra hivatkozással, hogy a fogyasztó által igényelt hitel- vagy kölcsönigénylési folyamat már elindult.
Bár a folyamatos hatósági ellenőrzések, illetve a jogszabályi szigorítások elősegíthetik, hogy a jövőben kevesebb jogsértés legyen, a hatóság tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy továbbra is kiemelt figyelmet igényel a terület, illetve az érintett fogyasztók előzetes tájékoztatása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06