Próbaidő
Államtitkárt zaklatni tilos
Két évre próbára bocsátott a Szegedi Törvényszék kedden egy férfit, aki az agrárgazdaságért felelős államtitkárt zaklatta.
2014.06.17 12:46MTIA 46 éves volt rendőrt zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. A terrorcselekménnyel fenyegetés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentették a vádlottat, aki a keddi tárgyaláson nem jelent meg.
Az ítélet szerint B. Z., akit hátrányosan érintett a szolgálati nyugdíjra vonatkozó kormánypárti törvényjavaslat, többször fölhívta telefonon Czerván György államtitkárt, országgyűlési képviselőt és a családját, valamint megjelent a lakásánál is.
A Központi Nyomozó Főügyészség által benyújtott vádirat szerint a nyugalmazott rendőr 2011. május 16-án a tápióbicskei postahivatal körzetében fenyegető levelet adott fel Lázár János fideszes országgyűlési képviselőnek, polgármesternek címezve a hódmezővásárhelyi városházára. A levélben a kifogásolt törvényjavaslat miatt egy "szövetség" nevében megfenyegette Lázár Jánost, hogy megcsonkítja, savval leönti a gyermekeit.
Az ügyészség szerint a vádlott a törvénymódosítás egyik kezdeményezőjének, Lázár Jánosnak a fenyegetésével azt akarta elérni, hogy az Országgyűlés ne fogadja el a javaslatot.
A bíróság szerint azonban az ügyészségnek csak azt sikerült bizonyítania, hogy a levél a vádlott számítógépén és nyomtatójával készült, de azokat a férfi több családtagja és egy másik - azóta elhunyt - nyugalmazott rendőr is használta. Az pedig nem derült ki kétséget kizáróan, hogy a levelet pontosan ki írta és adta postára.
A zaklatás vétségét a vádlott előbb elismerte, később azonban azzal védekezett, hogy választópolgárként csupán információt akart kérni országgyűlési képviselőjétől.
A vádlott védője fellebbezést jelentett be, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt kért, ezért az ítélet nem jogerős.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06