Világháborús centenárium
Mintegy kétszáz hősi halott katona sírját újították fel Szegeden
Katonai tiszteletadás mellett avatták fel pénteken a szegedi református temető felújított első világháborús parcelláját, ahol mintegy kétszáz hősi halott katona nyugszik.
2014.06.13 14:43MTIAz ünnepségen részt vett Manfred Knopp német katonai attasé, Takács Attila ezredes, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, a Honvédelmi Minisztériumot (HM) Maruzs Roland, a tárca katonai hagyományőrző és háborús kegyeleti osztályának vezetője képviselte.
Maruzs Roland alezredes az MTI-nek telefonon elmondta: a parcellában mintegy kéttucat, első világháborúban elesett német katona is nyugszik. Ezért a HM társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya és a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetséggel tavaly megállapodott a felújításról, amelyet kétharmad-egyharmad arányban finanszíroztak.
A munkálatok során kicserélték a sírköveket, és a központi emlékművet is felújították. A munkálatokban részt vettek a Bundeswehr speyeri 464. speciális műszaki zászlóalj és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonái, a HM háborús kegyeleti főosztályának munkatársai, valamint önkéntes műveleti tartalékosok is - mondta az alezredes.
Emellett - jellemzően az első világháború centenáriumával összefüggésben - számos magyarországi és nemzetközi hadisírgondozáson, felújításon dolgozik a honvédelmi tárca.
Rétságon a héten avatták fel a felújított első világháborús emlékművet, megkezdődtek Erdélyben úzvölgyi katonai temető, valamint Lengyelországban a limanowai katonai temető felújításának előkészületei is - tette hozzá Maruzs Roland.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06