Baloldali megújulás?
Motorral ment Mesterházy az MSZP tisztújításra
A pártot július közepéig Botka László vezetésével az országos választási bizottság irányítja.
2014.05.31 13:45MTIA választmány elnöke a testület budapesti zárt ülése közben, az MSZP székháza előtt újságíróknak elmondta: annak, aki szerepet akar vállalni az MSZP vezetésében, akár helyi, akár országos szinten, programmal kell rendelkeznie arról, hogyan szervezné újjá a pártot, és miként kíván hozzájárulni ahhoz, hogy "az Orbán utáni világra" egy modern, versenyképes, győzelemesélyes pártot tudjanak létrehozni.
Botka László közölte: a párt választmánya egyhangúlag hozta meg döntését a tisztújításról.
Az átmeneti időszakra az MSZP-t - az alapszabálynak megfelelően - az ovb vezeti - közölte, megjegyezve, hogy a választási bizottságot mint választmányi elnök ő vezeti július 19-éig. Megjegyezte, hogy a választmány megerősítette a bizottság kilenc tagját is.
Ismertette, hogy a választmány elfogadta a kongresszus szervezésének szabályait is, így június 1-jétől 30-áig a helyi és a megyei szervezetek újulnak meg, és megválasztják az új kongresszusi küldötteket. Másfél hét múlva indulhat az országos tisztségre pályázók helyi kampánya, nekik az alapszabálynak megfelelően össze kell gyűjteniük a tagok tíz százalékának írásbeli ajánlását - mondta.
Botka László hangsúlyozta, a tisztségre pályázóknak ismertetniük kell programjukat a tagsággal.
Úgy fogalmazott, azt remélik a következő másfél hónaptól, hogy dinamizálni fogja nemcsak a szocialista pártot, hanem az egész baloldali közösséget, és most már nem arról beszélnek, mi az oka a vereségnek, hanem megkezdődik az MSZP újjáépítése.
Mint mondta, egy ellenzéki párt számára a választások utáni időszak mindig lehetőség és kötelezettség, hogy újraépítse magát. Az MSZP-ben az újjáépítés a szombati nappal elkezdődött - fogalmazott.
Kérdésre válaszolva Botka László azt mondta, Mesterházy Attila lemondott pártelnök az ülésen megköszönte az elmúlt években kapott támogatást, és jelezte, hogy az MSZP sikeréért akar dolgozni, valamint sok sikert kívánt a következő pártvezetőségnek. Mesterházy Attila biztosította a pártot, hogy a mindenkori vezetők számíthatnak a munkájára - mondta, hozzátéve, hogy a választmány vastapssal köszönte meg a munkáját.
Kérdésre válaszolva Botka László azt mondta, a vita konstruktív és a jövőről szól.
Többszöri kérdésre sem válaszolt ugyanakkor arra, vállalná-e az elnökjelöltséget, közölte, hogy további kérdésekre később válaszol majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:17 Rovaralapú megoldások kutatásában működik együtt az Agroloop és a Széchenyi István Egyetem
- 15:16 Az amerikai kormány részvétet nyilvánított az iráni elnök halála miatt
- 14:15 Donald Tusk: kilenc embert gyanúsítottak meg Lengyelországban orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók miatt
- 13:13 NMHH: Magyarországon is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
- 12:12 Filmrészletek kerültek elő az Egri csillagok első filmváltozatából
- 11:05 Az amerikai elnök felháborítónak nevezte az ICC főügyésze által kezdeményezett elfogatási parancsot
- 10:04 Nagy István: 15,6 milliárd forint támogatást nyújt a kormány bemutatóüzemek létesítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06