Beszólt Kovácsnak is

Mesterházy azonnali tisztújítást javasol a választmánynak

"Csak olyan megoldást szabad választani, ami alapszabályszerű". Közben megszűnt ellene a Simon-üggyel kapcsolatos szabálysértési eljárás.

2014.05.28 15:58MTI

Mesterházy Attila azt fogja javasolni az MSZP szombaton ülésező választmányának, hogy fogadja el az elnökség lemondását és írjon ki azonnali tisztújítást. Az MSZP elnöke erről újságíróknak beszélt szerdán a nol.hu tudósítása szerint.

A szocialista politikus arra a kérdésre, miért nem a lemondást választotta párt országos elnöksége, azt mondta: stratégiai döntés, hogy mikor legyen a tisztújítás, ezért úgy ítélték meg, jobb, ha szombaton mindkét lehetőséget megvitatja a választmány, ugyanis mind a kettő mellett szólnak érvek. Így volt ez a négy évvel ezelőtti választási vereséget követően is, amikor végül előre hozták a kongresszust.

Mesterházy Attila világossá tette, azonnali tisztújítást szeretne, és erre fogja biztatni a választmányt is. Szerinte ez azt üzenné a választóknak, hogy változtatni akarnak. Azt még nem döntötte el, újra indul-e az elnöki posztért, ám abban biztos, hogy ha igen, akkor lesz kihívója.

Az elnökség vállalta a teljes felelősséget a választási eredményért - jelentette ki a pártelnök. Ezért - válaszolta egy kérdésre - nem érti, hogy a XIII. kerületi MSZP-szervezet miért sürgeti állásfoglalásában a felelősség vállalását, szerinte ez megtörtént azzal, hogy mindenki felajánlotta a lemondását.

Kitért arra is, helytelenül járnak el azok a politikusok, akik nyilvánosan fogalmazzák meg bírálatukat. "A jövő és a változás üzenetét szerintem nem Lendvai Ildikó és Kovács László hordozza" - idézte Mesterházy Attilát a nol.hu.

Kovács László egy testületi vezetésére vonatkozó ötletét Mesterházy úgy kommentálta: Kovácsnak egykori pártelnökként ismernie kellene a párt alapszabályát, ám láthatóan nem ismeri. "Csak olyan megoldást szabad választani, ami alapszabályszerű, ez nem ilyen, ezért ebben a formában egészen biztosan nem valósul meg" - fűzte hozzá.

Szerinte sok korábbi vezető politikus háttérbe szorult az elmúlt négy évben, és ma is úgy látja: ez helyes döntés volt, szükséges az MSZP megújításához. Mesterházy Attila szerint megújították a pártot és annak szervezetét az elmúlt években, új politikusgeneráció vezeti az MSZP-t. Úgy folytatta: emberileg megérti azokat, akik ezt csalódottan vették tudomásul, de a közösség szempontjából helyteleníti, hogy - sokszor nevük elhallgatását kérve - bírálják a pártvezetést a sajtóban.

"Az MSZP-nek a jövő felé kell fordulnia és nem a restauráció irányába" - hangoztatta.

Közben megszüntette azt a szabálysértési eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével szemben, amely az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes és jobbikos tagjainak feljelentésére indult, amiért a szocialista politikus nem jelent meg a bizottság április 3-ai, Simon-üggyel foglalkozó ülésén. Erről Czeglédy Csaba, Mesterházy Attila ügyvédje tájékoztatta szerdán az MTI-t.

Az ügyvéd elmondta, hogy a bíróság jogerősen megállapította, Mesterházy Attila nem akadályozta a nemzetbiztonsági bizottság munkáját, az MSZP elnöke levélben tájékoztatását adott arról, hogy mit tud az ügyről.

Hozzátette: a bíróság azt is kimondta, hogy Mesterházy Attila nem is volt idézhető, mert a politikus "nem releváns személy az eljárás szempontjából", a nemzetbiztonsági szolgálatok működéséről információt nem tud adni. Kifejtette: ha a nemzetbiztonsági bizottság azt észleli, hogy a szakszolgálatok nem a törvények szerint működnek, ténymegállapító vizsgálatot folytathat, de ennek során Mesterházy Attilát nem lehet jogszerűen megidézni, mert nem dolgozott és nem felügyelte a nemzetbiztonsági szolgálatokat.

Emlékeztetett arra, hogy a bizottság április 3-ai ülését Simon Gábor volt MSZP-s elnökhelyettes ügyének nemzetbiztonsági vonatkozásairól tartották, vagyis C típusú átvilágításáról.

Czeglédy Csaba közölte, a bíróság szerint szabálytalanul idézték az ülésre Mesterházy Attilát, mert azt nem a lakcímére címezték és nem is neki kézbesítették, vagyis a levelet nem a meghatalmazottjai vették át.

Az ügyvéd hangsúlyozta, Mesterházy Attila lemondott mentelmi jogáról, ezért tudta meghallgatni a bíróság.

Megjegyezte, a nemzetbiztonsági bizottság előtti megjelenési kötelezettséget január eleje óta rögzíti törvény, és tudomása szerint ez volt az első ilyen eljárás.

Mesterházy Attila az üggyel kapcsolatban Facebook-oldalán úgy értékelte, most már nekem is van papírja arról, hogy a fideszes többség visszaél a kétharmadával. A Molnár Gyula ügyében hozott verdikt után ez a második olyan bírósági döntés, amely azt üzeni az igaztalanul, politikai alapon megvádoltaknak, van még remény arra, hogy az ártatlanul meghurcoltaknak igazságot szolgáltatnak - fogalmazott.

Az Országgyűlés Mile Lajos LMP-s képviselő javaslatára tavaly decemberi döntésével minősítette szabálysértéssé azt, ha valaki önhibájából nem tesz eleget adatszolgáltatási, megjelenési és nyilatkozattételi kötelezettségének a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.