Szombathely
Nesze, semmi! Visszautalta a devizahiteles ügyet az uniós bíróság
Önmagában az, hogy az ügyfél általános tájékoztatást kapott a választottbíróság és a hagyományos bíróság eljárása közötti különbségekről, nem zárja ki a feltétel tisztességtelenségét.
2014.04.28 12:15MTIA szombathelyi törvényszék feladata eldönteni, hogy az uniós fogyasztóvédelmi szabályok értelmében tisztességtelen szerződési feltétel-e egy devizahitel-szerződésben, hogy a bank kikötötte: az esetleges jogvitákban nem rendes, hanem választottbíróság járhat el - derül ki a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság hétfőn közzétett végzéséből.
A luxembourgi bírák a végzésben arra mutatnak rá, hogy szombathelyi kollégáik kötelesek megállapítani azt, hogy ez a kitétel kizárja vagy gátolja-e a fogyasztó jogainak érvényesítését peres eljárás kezdeményezése, vagy más jogorvoslati lehetőség révén. Emellett az uniós bíróság arra is felhívja a figyelmet, hogy önmagában az, hogy az ügyfél általános tájékoztatást kapott a választottbíróság és a hagyományos bíróság eljárása közötti különbségekről, nem zárja ki a feltétel tisztességtelenségét.
Mint arról hétfőn a Magyar Nemzet is beszámolt, a 67 éves, mozgáskorlátozott Sebestyén Katalin 2008 őszén vett fel svájci frank alapú hitelt a Raiffeisen Banktól, és a pénzintézet a többi között arról is tájékoztatta, hogy választottbírósági eljárás esetén nem lehet fellebbezni, és a procedúra rendszerint költségesebb is a rendes bírósági eljárásoknál. Ennek ellenére Sebestyén a szombathelyi bírósághoz fordult annak érdekében, hogy ennek a kitételnek a megsemmisítését kérje, mondván: ez korlátozza jogérvényesítési lehetőségeit, és a bank számára előnyös, tisztességtelen szerződési feltételnek minősül.
Az Európai Bírósághoz a szombathelyi bírák fordultak azzal a kérdéssel, hogy tisztességtelen feltételnek minősül-e a választottbírósági eljárás kikötése, ám a luxembourgi bírák szerint ezt nekik maguknak kell eldönteniük - derül ki az Európai Bíróság április 3-án kelt, de csaknem négy héttel később közzétett végzéséből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06