Választás 2014

Több mint egy órát kell várniuk egyes szavazóknak Szegeden

Több mint egy órát kellett várakozniuk vasárnap kora délután azoknak a választóknak, akik átjelentkezéssel szavaznak Szegeden. Pécsen sem jobb a helyzet, sőt, a fővárosban és Veszprémben sem - de akkor is csak 7-ig lehet szavazni.

2014.04.06 14:40MTI

A nem szegedi lakcímű választók számára a Tömörkény gimnáziumban kialakított 101-es számú szavazókört jelölték ki. Az iskola épülete előtt vasárnap délután hosszú sor kígyózott, a közvetlenül a szavazókör előtt állók az MTI tudósítójának elmondták, több mint egy órája várakoznak.

Mózes Ervin főjegyző közölte, Szegeden 2341 átjelentkező választó van. A várakozási idő csökkentésére már délelőtt új szavazófülkét állítottak be, a jegyzőkönyvvezetők számát pedig háromról ötre emelték. A szegedi lakosok figyelmét a bizottsági tagok az utcán személyesen, illetve feliratok segítségével hívják föl, hogy sorban állás nélkül szavazhatnak.

Este hét órakor az egyik bizottsági tag beáll a sor végére, és aki addig odaérkezett, leadhatja szavazatát - tudatta a főjegyző.

Pécsen is sokat kell várniuk az átjelentkezéssel szavazóknak

Akár egy órát is várakozniuk kell vasárnap azoknak, akik átjelentkezéssel szavaznak Pécsen is - tájékoztatta a baranyai területi választási iroda vezetője az MTI-t.

Göndöc András elmondta: a pécsi szavazókörökbe várt választók száma 600 és 1200 között van, a Kossuth téri 47-es szavazókör névjegyzékében ugyanakkor mintegy 3200-an szerepelnek, közülük 2300 nem pécsi lakos.

Az irodavezető hangsúlyozta, hogy a várakozási idő csökkentése érdekében több intézkedést tett a helyi választási iroda. Ezek közé tartozik, hogy egy helyett már hét jegyzőkönyvvezetőt alkalmaznak, megbontották a névjegyzéket, és annyi szavazófülkét állítottak fel, amennyit a szavazóköri helyiség mérete lehetővé tett.

Rámutatott: ennek köszönhetően délután egy órára már 765 embernek sikerült szavaznia, közülük 170-nek dél és egy óra között.

Göndöc András a folyamat felgyorsításának érzékeltetésére elmondta, hogy a választás első órájában még csak 42-en tudták leadni voksukat ebben a szavazókörben.

NVI: sok fővárosi szavazókörben hosszú sorok állnak

Sok fővárosi szavazókörben hosszú sorokról kapott jelzést a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap délután - közölte Pálffy Ilona elnök.

Az irodavezető tájékoztatása szerint az átjelentkezők magas száma miatt alakultak ki sorok, illetve növekedett meg a várakozási idő.

Pálffy Ilona az MTI-nek elmondta, hosszabb sorokról tudnak a VI. és VII. és XVIII. kerületben, valamint a XI. kerületi Bocskai úton, a XXII. kerületi Lajta utcában és a X. kerületi 35-ös szavazókörben. Hozzátette: van ahonnan fél óránál rövidebb és van ahonnan másfél órás sorban állásról számoltak be.

Elmondta, a törvény lehetővé teszi, hogy a szavazatszámláló bizottságokat és a névjegyzékeket (abc sorrend alapján) több részre bontsák, és több helyen éltek is ezzel, így például a XIII. kerületben ötfelé osztották mind a testületet, mind pedig a bizottságot.

Közölte, megkereste a Fővárosi Választási Iroda vezetőjét és kérte, hogy ahol szükséges, bontsák tovább a névjegyzékeket, hogy este 7 óráig mindenhol be tudják fejezni a szavazást. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ebéd, valamint este 7 óra előtt szoktak hosszabb sorok kialakulni a szavazóhelyiségek előtt.

Tájékoztatása szerint a legtöbb választópolgár a XI. kerületbe jelentkezett át, így az átjelentkezéssel szavazók számára kijelölt szavazókörben - minden választókerületben egyet jelöltek ki erre - összesen 5700-an szerepelnek a névjegyzékben.

Kitért egy konkrét esetre is, ahol a bírósági határozat alapján kellett valakit felvenni a névjegyzékbe. Elmondta, mivel a névjegyzéket már korábban kinyomtatták, ezért úgy döntöttek, hogy a névjegyzékhez csatolják a bírósági végzést, hogy a választópolgár számára biztosítani tudják a szavazást.

Az NVB egy nemrég kiadott iránymutatása szerint az este 7 órakor sorban álló választópolgárok még szavazhatnak, a később érkezők azonban nem állhatnak be a sorba. Ezt a gyakorlatban úgy oldják meg a választási szervek munkatársai, hogy egy munkatársuk este 7 órakor beáll a sor végére, lezárva ezzel a további sorbaállási lehetőséget.

Másfél órát várakoznak az átjelentkezők Veszprémben

Másfél órát kell várakozniuk vasárnap délután az átjelentkező szavazóknak Veszprémben, ahol eddig a majdnem ezer érintett körülbelül fele adta le voksát - tájékoztatta a helyi választási iroda vezető-helyettese vasárnap az MTI-t.

Dénes Zsuzsanna elmondta: Veszprémben 985-en regisztráltak olyanok, akiknek állandó lakóhelyük nem a városban van. Hozzátette: a Lovassy gimnázium 1-es szavazókörében fél négyig 535 átjelentkező adta le voksát és 220-an olyanok, akik ebben a körzetben laknak.

Tájékoztatása szerint ezekben az órákban az átjelentkezett szavazóknak másfél órát kell várakozniuk a voksolásra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.