Megkezdődött az újabb lejáratás
A NAV minden vádat tagad
Igen, ez ugyanaz a kormányzati szerv, amelyik Horváth András vádjaira egy hétvége alatt átvilágította a teljes szervezetet.
2014.03.27 16:15MTIA Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint volt főosztályvezetőjük, Vancsura István alaptalanul vádolta meg a szervezetet. A NAV az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Vancsura István elfogulatlansága "erősen megkérdőjelezhető", mert a NAV ellen indított munkaügyi perében a bíróság kimondta, felmentése nem volt jogellenes.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kiemelt Ügyek Igazgatósága, Rapid ellenőrzési főosztályának egykori vezetője csütörtökön arról beszélt, hogy szervezett, maffiamódszerrel működő adócsaló hálózatok éves szinten bizonyítottan több ezer milliárd forintnyi áfával károsítják meg a költségvetést. A volt főosztályvezető az egykori Kiemelt Ügyek Igazgatóságáról (KÜIG) azt mondta, hogy ez a szervezet tudott a leghatékonyabban fellépni a szervezett adócsaládok ellen, de "olyan falakba ütköztünk, és olyan eljárásokat észleltünk", amelyekről, "azt lehet mondani, hogy a józan ésszel ellentétesek voltak". A férfi kijelentette, szinte bizonyos, hogy jogellenesen, az adóhatóság néhány vezetőjének hathatós közreműködése révén verték szét a szervezetet, a folyamat során a legjobb szakmai vezetőket félreállították, a KÜIG-et pedig 2013-ban egy kormányrendelettel megszüntették.
A NAV közleményében viszont azt írta: egyértelművé vált, hogy a KÜIG nem volt hatékony, több éves elmaradást halmozott fel a legkockázatosabb adózók ellenőrzésében és a konkrét ügyek befejezésében. Azt is kijelentették, hogy az átszervezés után nagyságrendekkel nőtt a feltárt adóhiány mértéke és az ellenőrzések száma.
Adatokat sorolva közlik, hogy a körbeszámlázással kapcsolatban 2013. III. negyedév végéig 1817 adóellenőrzés fejeződött be, amely duplája a megelőző év azonos időszaki eredményének. Az adóellenőrzések 91 százaléka zárult megállapítással, a vizsgálatok során összesen 83 milliárd forint nettó adókülönbözetet jegyzőkönyveztek, amelynek 97 százaléka, 81,2 milliárd forint általános forgalmi adónemben keletkezett - írták.
Az adóellenőrzések darabszámának növekedési üteméhez hasonlóan, több mint a duplájára nőtt a megállapított nettó adókülönbözet összege. Egy megállapítással zárult adóellenőrzés során átlagosan 50,1 millió forint nettó adókülönbözetet tártak fel - derült ki a szövegből.
Arra is kitértek, hogy a nyilvánosság elé lépő egykori NAV-alkalmazottak egyike sem beszél arról, hogy az átszervezés után az Adóigazgatási Szakterület és a Bűnügyi Főigazgatóság megtöbbszöröződött hatékonysággal sorra iktatja ki az áfacsalásra specializálódott bűnszervezeteket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06