Lesz sztrájk?

Az ősszel egyeztet tovább a PM és a pénzügyőrszakszervezet

Az ősszel, októberben, illetve novemberben folytatódnak a tárgyalások a Pénzügyminisztérium, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete között pénteki találkozójukat követően - közölte a PM és a szakszervezet az MTI-vel.

2008.08.08 17:13MTI

A találkozón, amelyen Keller László pénzügyi államtitkár egyeztetett Holecz Gábor szakszervezeti elnökkel, részleteiben tárgyaltak az érdekvédelmi szervezet javaslatairól. 

A Pénzügyminisztérium szerint is lépések szükségesek a vám- és pénzügyőrök jövedelmi helyzetét befolyásoló feltételek változtatása érdekében - áll a közös közleményben. Mind a pótlékok kérdésében, mind pedig a béren kívüli, valamint a közalkalmazotti állomány helyzetét érintő juttatásoknál azt követően folytatódhatnak a megbeszélések, ahogy előrehalad a jövő évi költségvetés tervezése, és megszületnek az alapvető döntések a közszférát érintő bértárgyalásokon - írják a közleményben. Holecz Gábor kedden azt közölte, hogy demonstrációra készül a szakszervezet, amivel azt szeretnék elérni, hogy rendezzék a pótlékok ügyét, és változtassák meg a vonatkozó törvény általa diszkriminatívnak tartott rendelkezéseit. 

A 3.300 tagot tömörítő reprezentatív szakszervezet szerint diszkriminatív, hogy a vám- és pénzügyőrségnél dolgozó 5.800 hivatásos pótléka - bár ugyanazt a munkát végzik - kevesebb, mint amit a többi fegyveres szerv tagjai kapnak. Holecz Gábor rámutatott arra: 2006-ban a választások miatti kiélezett helyzetben az érdekképviselet elfogadta a Pénzügyminisztérium ajánlatát, és visszalépett a demonstrációtól azzal, hogy a pótlékokat idővel rendezik. Ez azonban idáig nem történt meg. 

A szakszervezeti elnök elmondta, a vámosok nyomozati pótléka mindössze 20 százalék, miközben a rendőr nyomozók 65 százalékot kapnak. Emellett a közterületi szolgálatot ellátó vám- és pénzügyőrök nem kapják meg azt a 45 százalékos közterületi pótlékot, amit a rendőrök igen. Nem részesül különleges bevetési pótlékban a Merkúr bevetési egység sem, ellentétben a rendőrség hasonló szervezeteivel. A közalkalmazotti állományt is hátrányosan megkülönböztetik, például nem kapnak lakhatási támogatást, illetve nem tették adómentessé a ruhapénzüket - mutatott rá Holecz Gábor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.