Tragédia
Szombaton aláírta az állammal az adásvételit, másnap meghalt
Elhunyt Komáromi András üzletember, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosa, akinek köze volt egy nagyon fontos szoftver forráskódjához.
2014.03.03 16:26ma.huVasárnap elhunyt Komáromi András üzletember, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosa, aki egészen az ezt megelőző napig jogtulajdonosa volt a cég zászlóshajójának, az EMIR-nek. Komáromi nem volt beteg. Közeli barátai szerint nagyon megviselte a cég eladása körüli vita - olvasható az Indexen.
A brüsszeli pályázati pénzek elosztását bonyolító szoftvercéget a tulajdonosok eredeti szándékuk szerint nem akarták eladni. A Miniszterelnökség viszont meg akarta venni, és határozott nyomást gyakorolt a cégtulajdonosokra – reppentette fel a hírt a 444.hu.
Az állam nem sokkal az ezredforduló után vette meg a programot, a forráskód azonban a cégnél maradt. Ez azt jelentette, hogy a Welt 2000 nélkül nem lehetett továbbfejleszteni, de még csak módosítani sem, ami komoly, évenként több milliárd forintos bevételt jelentett a cégnek. Tavaly ősszel végül kormányhatározat született a Welt feladatainak állami kézbe vételéről, január 1-jei határidővel. De már decemberben a NAV fegyveres adóellenőrökkel ütött rajta a cég irodáján, és a tulajdonosok lakásán. Ismerősei szerint Komáromi igencsak érzékelte az erős nyomást, de nem akarta eladni a birtokában lévő jogokat. Miután végül aláírta az adásvételit, meg is halt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06