Látogatható lesz
Tavasszal már meg lehet nézni: milyen állatkert lett az egykori Vidám Parkból
Kifejezetten a vidámparki terület benépesítésére új fajokat is beszereznek. Ilyenek lesznek többek között a különböző szarvasfélék, a malacos vaddisznók, a tülkösszarvúak, a Heck-marhák és a négyszarvú juhok.
2014.02.19 15:53MTITavaszra megnyílhat a városligeti vidámparki terület egy része, amelyen a műemlék játékok mellett állatsimogatók várják majd a gyerekeket - mondta el Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója a terület átvétele alkalmából tartott szerdai sajtótájékoztatón.
Az igazgató hangsúlyozta, hogy a terület és a helyszínen maradó játékok átadásának időpontja 2013 decembere helyett mostanra húzódott, a késedelem és a terület meglehetősen rossz állapota nagyban megnehezíti a munkálatokat. Ennek ellenére a tervek szerint tartható lesz a terület tavaszi nyitása.
Idén már üzemelni fog a körhinta, a barlangvasút, a dzsungelvasút, a mesecsónak és jó eséllyel a hullámvasút is, valamint a tükörlabirintus és az elvarázsolt kastély is látogatható lesz.
"Első lépésként arra törekszünk, hogy a játékok használata biztonságos legyen. A hullámvasút esetében például hátra van még az építmény éves műszaki átvizsgálása, amelyet a vidámpark egykori üzemeltetője fog elvégezni. Emellett átköltöznek a területre a tevék, az alpakák, a parasztudvar lakói és a flamingók, valamint az állatsimogató is" - sorolta az igazgató.
Persányi Miklós hozzátette, hogy kifejezetten a vidámparki terület benépesítésére új fajokat is beszereznek. Ilyenek lesznek többek között a különböző szarvasfélék, a malacos vaddisznók, a tülkösszarvúak, a Heck-marhák és a négyszarvú juhok, de a lovagoltató és az állatsimogató is új lakókkal bővül majd.
Az átvett vidámparki játékok és az állatos látnivalók mellett az állatkert több családi játszóhelyet és élményprogramot is kínál majd: lesz például egy Manófalva elnevezésű létesítmény és egy új játszótér is, a nagyobbakat pedig egy kalandpálya várja majd.
Az igazgató elmondta, hogy az egykori Vurstlinak, az Angol Parknak és a Vidám Parknak is emléket kívánnak állítani, így a helyszínen egy múzeum kialakítását is tervezik. Itt a helyszín története mellett a területen maradt emlékeket, feliratokat, tárgyakat tervezik bemutatni.
A jegyárakkal kapcsolatban Persányi Miklós elmondta, hogy az állatkerti belépők érvényesek lesznek az új területre is, de lesz lehetőség külön a szórakoztató parkba is bemenni. Ez a jegy a tervek szerint 500 forintba fog kerülni, a játékokra plusz összegért lehet majd felülni.
Az igazgató beszélt arról is, hogy a valamivel több mint hat hektárnyi vidámparki terület egészére vonatkozó fejlesztési tervek csak 2018-ra valósulhatnak meg. "A tavasszal megnyíló attrakciók jó része csak ideiglenesen lesz felállítva, hogy a későbbi, nagyobb átalakításokat ne befolyásolják. Azonban nem szeretnénk a területet 2018-ig zárva tartani" - fejtette ki.
Hozzátette: az átalakítás második nagy üteme, a Pannon Park projekt munkálatai 2015 végén, 2016 elején kezdődhetnek meg.
A pénzügyi nehézségekkel küzdő Vidám Park megszüntetéséről 2012. november 28-án döntött a Fővárosi Közgyűlés, majd határozott arról is, hogy a területet az állatkert kapja meg. Az egykori vidámparki rész 2013 márciusában már jogilag az állatkerthez került, de annak nagy részén szeptember 30-ig még a Budapesti Vidámpark Zrt. üzemeltette szolgáltatásait. Az elmúlt hónapokban történt meg a játékok értékesítése, illetve leszerelése, így a területet valójában csak ez év februárjában vehette át az állatkert.
Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője megjegyezte: szerdától a kert honlapján egy új felületen keresztül a vidámparki terület fejlesztéséről, programjairól is olvashatnak, tájékozódhatnak az érdeklődők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06