Itt a tél
Havazás - Nagyrészt hómentesek az autópályák
Többnyire szárazak, vagy felszáradóban vannak az autópályák a Dunántúlon, a keleti országrészben pedig hómentesek. A közlemény szerint csak Körmend térségében esik még a hó, de ott sincs belőle nagy gond.
2014.01.26 16:26MTIKözleményük szerint az M0-ás és az M2-es autóút, valamint az M3-as, M30-as, M35-ös, valamint az M5-ös és az M43-as autópálya hómentes, általában a kiszórt olvasztóanyagok hatására nedves burkolatú.
A Dunántúlon a főutak már többnyire szárazak, csak Fertőszentmiklós, Szombathely, Vasvár, Körmend, Lenti és Kaposvár környékén, továbbá helyenként Baranya és Tolna megyében nedvesek. Nagyatád térségében hókásás főúti szakaszok előfordulnak, Keszthely térségében pedig még jégbordás szakaszokra is számítani kell a rendkívül hideg időjárás miatt.
A főutakon a Dunától keletre eső területeken tovább javultak az útállapotok: általában vizes vagy nedves a burkolat, hókásás szakaszokra Kiskunhalas, hóbordás területekre Baja, míg latyakos főutakra Hódmezővásárhely és Debrecen térségében lehet számítani.
A mellékutakon a Dunántúl nyugati és déli területein inkább letaposott havas, jég- vagy hóbordás, a Duna-Tisza közén és az Északi-középhegységben inkább latyakos, néhol hóbordás, a Tiszántúlon pedig havas, hókásás vagy letaposott havas szakaszok a jellemzőbbek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06