Az ítélet jogerős
Hét év börtönre ítélték az élettársát agyonverő bokszbajnokot
Jogerősen hét év börtönnel sújtotta csütörtökön meghozott döntésében a Győri Ítélőtábla azt az egykor országos hírű sportolót, aki három éve olyan súlyosan megverte élettársát, hogy az belehalt sérüléseibe.
2013.10.31 10:56MTIZólyomi Csilla bíró tanácsa ezzel helybenhagyta a Tatabányai Törvényszék első fokú ítéletét, amely emberölés bűntette miatt mondta ki bűnösnek Hideg Szilvesztert, aki a nyolcvanas évek közepén országos bajnok ökölvívó volt.
A bíróság ezzel visszautasította Majoros Gábor ügyész érvelését, amely szerint nem az a kérdés, hogy halált okozó testi sértés vagy emberölés történt, hanem az, hogy az emberölést különös kegyetlenséggel követte-e el a férfi.
A vádhatóság képviselője megjegyezte, vallomásaiban a vádlott rendszeresen önellentmondásba keveredett, csupán ahhoz tartotta magát mindvégig, hogy a halált okozó bántalmazást nem követte el. A bíróság visszautasított a védelem enyhítést kérő érvelését is.
A tárgyaláson a volt sportoló védője arról beszélt, eredetileg azt kérte a bíróságtól, hogy segítségnyújtás elmulasztására változtassák a vádat, de most már az az indítványa, hogy helyezzék hatályon kívül az elsőfokú döntést, és rendeljen el az ügyben új eljárást az ítélőtábla.
Indoklása szerint számos bizonyítékot nem vagy nem megfelelően vett figyelembe a Tatabányai Törvényszék. Például fenntartások nélkül fogadta el annak a két férfinak a vallomását, akikkel a halála előtti napokban "elkóborolt" az asszony.
"Nem én vertem agyon" - mondta élettársa haláláról a férfi az utolsó szó jogán, hozzátéve, a történtek idején "voltak ott mások is", köztük olyan ember, aki szintén versenyszerűen bokszolt korábban, a nyomozás során pedig "nagyon sok minden nem derült ki".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:50 Országos Beatles találkozó kilencedszer
- 21:55 Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny
- 20:54 Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók
- 19:48 Rekordközeli számban kelnek útra az amerikaiak az Emlékezet napjának ünnepi hétvégéjén
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06