Értesítette a rendőrséget!

Életveszélyesen megfenyegették Karsai Józsefet Medgyesbodzáson

Életveszélyesen megfenyegették Karsai Józsefet vasárnap Medgyesbodzáson, amikor az alacsony felvásárlási árak miatt demonstráló dél-békési gazdák éppen blokád alá helyezték az egyik kereskedő telephelyét.

2008.07.20 10:32MTI

A szocialista párti országgyűlési képviselő a történtekről szólva az MTI-nek elmondta: az alacsony felvásárlási árak miatt demonstráló dél-békési gazdák vasárnap délelőtt elzárták a medgyesbodzási telep mindkét bejáratát. 

A telep vezetője ekkor - több szemtanú füle hallatára - azzal fenyegette meg a politikust, hogy "lelöveti", ha már nem lesz országgyűlési képviselő. A szocialista képviselő a távirati irodának azt is elmondta, hogy az elhangzott fenyegetésről már értesítette a rendőrséget. Karsai elmondása szerint több formaruhás biztonság ember is megjelent a bejáratokat lezáró traktorok mellett, akik fenyegetően léptek fel a gazdákkal szemben. 

A medgyesbodzási telep elé vasárnap azért vonultak fel a gazdák, mert a felvásárló 18.-20 forintot hajlandó fizetni a dinnye kilogrammjáért, szemben az általuk követelt 30 forinttal. Az MTI telefonon kereste az érintett telep vezetőjét, de délelőtt tíz óráig nem vette fel a telefonját.

Simonka György, a medgyesbodzási telep vezetője, aki egyben Pusztaottlaka fideszes polgármestere is, a Kossuth Rádió Krónika műsorában azt mondta: Karsai József ismét rágalmaz, és ismét csak "hazudozik össze-vissza". Simonka szerint Karsai azt érthette fenyegetésnek, amikor azt mondta neki: "nem fogom hagyni, hogy mérgezett nyilakkal lövöldözzön rám irigységében, és politikai karrierjének egyengetése céljából. 

Ha kell, mi is vissza tudnunk lőni ugyanilyen módon". Közölte: a vita hevében "nagyon sok durva szó elhangzott", de főleg Karsai József szájából. Simonka György úgy vélekedett, Karsai kijelentésével csak rágalmazni akart.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.