7-10 százalékos támogatottságra számít

Gyurcsány: a DK stabil tagja lesz a következő parlamentnek

Gyurcsány Ferenc meggyőződése szerint stabil tagja lesz a következő Országgyűlésnek a Demokratikus Koalíció (DK). A pártelnök Tiszaújvárosban azt mondta, hogy nagyon csodálkozna, ha nem lenne legalább 7-10 százalékos támogatottságuk.

2013.10.01 19:43MTI
MTI

A volt miniszterelnök kedden kezdte meg országjáró körútját, ennek volt első állomása a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város, ahol egy szálloda konferenciatermében több mint százan várták, miközben az épület előtt néhányan táblákkal a kezükben demonstráltak a baloldal ellen.

A rendezvény előtt Gyurcsány Ferenc újságíróknak is nyilatkozott. Az MTI-nek azt mondta: a közvélemény-kutatók legutóbbi mérései legalább öt százalékot mutattak a DK-nak, mindezt annak ellenére, hogy "személye sokak szemében ellentmondásos".

Megfogalmazása szerint abban az országban, amelyben nincs politikai nyugalom és szabadság, "a hatalmi ügyekről szóló közvélemény-kutatásokat nagy fenntartásokkal" kell kezelni. Ezzel kapcsolatban azt mondta: a közelmúltban telefonos közvélemény-kutatást végeztek, mintegy félmillió választópolgárt hívtak fel, a megkérdezettek 14 százaléka egyetértett a DK programjával.

Azt mondta, az elmúlt hetek, napok önkormányzati választásai - Szigetszentmiklós, Vác, Baja - azt mutatják, hogy lényegében "fej-fej mellett áll a két nagy tömb, lényegesen jobban szerepel a szabadelvű baloldali ellenzék". Amennyiben kormánypárti lenne, aggódna emiatt - tette hozzá.

A DK elnöke hangoztatta: a mai Magyarország legfőbb problémája Orbán Viktor miniszterelnök. Céljuk az - közölte -, hogy világos alternatívát mutassanak "Orbán rendszerével szemben". A lényeg az, hogy megtörténjen a kormányváltás - tette hozzá.

Orbán Viktor "szobrának ledöntéséről" szólva azt mondta: bár ez "ellentmondásos" volt, de "ha valaki a magyar politikában nagyon sokat kapott, akit képletesen fölakasztottak, akit a Dunába akartak lökni, az én vagyok".

Hozzátette: ő nem emlékszik arra, hogy a "háborgó jobboldal akkor egyszer is azt mondta volna, hogy ez már sok" . A Magyar Szolidaritás Mozgalom vasárnapi budapesti demonstrációjának végén lelepleztek egy Orbán Viktort ábrázoló bronzszínű hungarocell szobrot, majd ezt aktivisták ledöntötték úgy, hogy a Sztálin-szobor egykori ledöntésére emlékeztető módon a csizmája a talapzaton maradt.

A tömeg ezután a Clark Adam térről elindult át a Lánchídon, és a Terror Háza Múzeumhoz vitték a feldarabolt szobrot, ahol a maradványokat felállították.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.