Segítenek a hátrányos helyzetűeken

Megállapodás született a romák foglalkoztatásáról!

A folyamatosan munkanélküli, hátrányos helyzetű romák elhelyezkedésének elősegítéséről kötött együttműködési megállapodást Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke és Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos.

2013.09.24 13:27MTI
MTI

Fürjes Balázs közölte, a megállapodás alapján az irányítása alatt folyó budapesti beruházásoknál úgy tervezik a kivitelezést, hogy az lehetőséget kínáljon tartósan munkanélküli romák foglalkoztatására. A közbeszerzési pályázatoknál értékelési szempont lesz a tartósan munkanélküliek foglalkoztatása, a szervezésbe pedig bekapcsolódnak a munkaügyi központok és az ORÖ is.

Farkas Flórián elmondta, a Cigányügyi Egyeztető Tanács ülésén kezdeményezni fogja, hogy vizsgálják meg, miként lehetne elősegíteni a romák foglalkoztatását további állami nagyberuházásokon is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.