Létrejön a Szövetség Esztergomért Összefogás
Meggyes Tamás visszavonul a közéletből
A cél "kihúzni a Fideszt a népszerűtlenségi gödörből", ahová Meggyes Tamás juttatta.
2013.09.24 08:24MTIMeggyes Tamás visszavonul a közéletből - írja a Magyar Hírlap.
A lap keddi száma ismerteti: miután a Fidesz új választókerületi elnöke Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár lett, vagyis ő indul majd jövőre képviselőjelöltként, a párt esztergomi szervezete is új elnököt választott. György Róbert új stílust képvisel és új irányt ígér, nyitottságot, együttműködést, kompromisszumokat. A cél "kihúzni a Fideszt a népszerűtlenségi gödörből", ahová Meggyes Tamás juttatta.
"Az esztergomi Fideszt a frakció jelenítette meg, a frakciót pedig Meggyes Tamás, ezért a népszerűtlenség ráhúzódott a frakcióra és a pártra. Ezt belátva és ennek következményeit elfogadva Meggyes Tamás kiszáll a közéletből, és a jelenlegi Fidesz-frakció egyetlen tagja sem jelölteti magát újra a következő önkormányzati választáson" - mondta a lapnak György Róbert.
Mivel a helyi KDNP is Meggyes miatt távolodott el tőlük, most lehetővé vált a polgári jobboldal együttműködése: szeptember 30-án létrejön a Szövetség Esztergomért Összefogás. Tagjai a Fidesz, a Fidelitas, a KDNP, a Rudnay Egyesület és több más civilszervezet - írja az újság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06