Támadnak a kabócák
Veszélyes szőlőbetegség miatt permeteznek Zalában
Megkezdődött a légi permetezés több mint 300 hektáron Zala megyében a szlovén határhoz közeli területen a szőlő aranyszínű sárgaság nevű fitoplazmás betegségét terjesztő amerikai kabócák ellen, amelyek nemrég bukkantak fel a térségben.
2013.09.23 17:40MTIA Lenti-hegyet, Gosztolát és Kerkateskándot érintő állami védekezésről Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnökhelyettese a helyszínen, sajtótájékoztatón elmondta: a szőlő egyik legveszélyesebb fertőzését terjesztő rovar elleni védekezést európai uniós szabályok írják elő.
A környező országokban, így Szlovéniában is jelen van évek óta ez a fertőzés, amelyet még időben sikerült felfedezni Magyarországon, így remény van a továbbterjedés megakadályozására - tette még hozzá.
Kitért arra, hogy a laborvizsgálatok során két zalai helyszínen azonosított fertőzés ellen azért rendeltek el állami védekezést, mert a sok kistermelővel nehéz lett volna gyors egyeztetéssel megállapodni a védekezésben. A gazdáknak azonban így is marad tennivalójuk, a következő két évben egyéni védekezésre is szükség lesz.
Miután valószínűleg az érintett birtokoktól mindössze néhány száz méterre fekvő határ szlovén oldaláról érkezett a kártevő, Jordán László azt mondta: tudnak arról, hogy a szlovén hatóságok is figyelik a kórokozót, és folyamatosan zajlik ellene Szlovéniában is a védekezés.
Szabó Béla, a Zala Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója kifejtette: egymástól másfél kilométerre, egy szőlőültetvényben, illetve egy művelésből felhagyott területen, a gazdanövényként ismert erdei iszalagban fedezték fel a kártevőt, ezért ezek egy-egy kilométeres körzetére terjed ki a védekezés.
Környezet- és egészségvédelmi megfontolásokból a három település térségében hétfő és kedd estére időzítették a légi permetezést, erről a települési önkormányzatok segítségével is tájékoztatták az érintetteket.
Az igazgató az MTI kérdésére elmondta: összesen 326 hektáron - ebből 113 a szőlő - permeteznek, gyakorlatilag egy hegyhát teljes hosszában. Az érintettek pontos számára vonatkozóan azt mondta: összesen közel 3 ezer helyrajzi számon szereplő birtokra terjed ki a védekezés.
Elmondása szerint a kártevő először a szőlőfürtöket sorvasztja el, majd egy-két éven belül az egész tőkét. Eddig csupán 22 szőlőtőkét, valamint az elhagyott területen az iszalagot kellett kivágni, hogy a fertőzés terjedését megakadályozzák. Ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a szőlősgazdáknak már a betegség gyanúját is jelezniük kell a növényvédelmi hatóságnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06