480 ezret fizethet

Jogerőre emelkedett az ittasan vezető képviselő büntetése

Immár jogerőre emelkedett az ittasan vezető T. A. 480 ezer forintos büntetése és a közúti járművezetéstől való egyéves eltiltása.

2013.09.13 13:42MTI

Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnökhelyettese, szóvivője elmondta: a bíróság indoklása szerint T. A. még 2012. február 9-én személygépkocsijával az autópályán haladt Budapest irányából Miskolc felé. Az autó ismeretlen okból leszaladt a sztrádáról a füves útpadkára, majd megcsúszott, keresztbe fordult és nekiütközött a pályatesteket elválasztó szalagkorlátnak.

A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a járművet vezető T. A.-nál viszont enyhe alkoholos befolyásoltságot állapítottak meg.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2013. március 4-én tárgyalás mellőzésével ittas vezetés vétsége miatt T. A.-t 480 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és egy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A vádlott védője az ügyben tárgyalás megtartását kérte, amit a bíróság ki is tűzött, azonban a védő az indítványát visszavonta. Így a járásbíróság döntése augusztus 29-én jogerőre emelkedett.

Az MTI más hivatalos forrásból úgy tudja, hogy az érintett Tilki Attila, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője.

Tilki Attila 2012. február 22-én közleményben tudatta, hogy az M30-as autópályán a szalagkorlátnak ütközött még február 9-én. Közölte, hogy a baleset után a szervezetében alkoholfogyasztást mutatott ki a vérvétel, s jelezte: vállalja a balesetével kapcsolatos következményeket.

A balesetet szenvedő képviselő a történtekről írva azt is megemlítette, hogy aznap reggel csúszós úton vezetett, amikor a saját autójával a szalagkorlátnak ütközött.

"Bár személyi sérülés nem történt, a rendőrséget az esetről magam értesítettem, kiérkezésük után pedig - lemondva mentelmi jogomról - azonnal, önként vállaltam az alkoholszonda megfújását, majd a vérvételt, amely alkoholfogyasztást jelzett" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.