Rekord
Fidesz: elsősorban a rezsicsökkentésnek köszönhető az alacsony infláció
Nagyrészt a rezsicsökkentésnek köszönhető a rekordalacsony mértékű infláció - mondta Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa
2013.09.11 12:16MTIA Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint augusztusban a vártnál alacsonyabb, 1,3 százalékos volt az éves infláció. Ez csaknem 40 éve a legalacsonyabb érték.
Az inflációs adatok is azt mutatják, hogy a rezsicsökkentés következtében több pénz marad a magyar családoknál, amelyek így többet tudnak költeni a kiskereskedelemben - közölte Németh Szilárd, hangsúlyozva: a rezsicsökkentéssel pontosan az volt a céljuk, hogy minden családot megsegítsenek, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt ennek éppen az ellenkezője volt tapasztalható, hiszen magukra hagyták a családokat, 15-ször emelték a gáz és az áram árát.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az új szabályok alapján tízezer forintos kötbér jár a fogyasztóknak, ha a szolgáltató nem teljesíti a rezsicsökkentést, illetve nem ad róla megfelelő tájékoztatást a számlán. Ennek nyomán a legfrissebb, az első fokon lezajlott eljárások adatai alapján hat hőszolgáltatónak összesen 560 millió forint kötbért kell fizetnie - tájékoztatott a kormánypárti képviselő.
Felidézte azt az ügyet is, amelyről még a nyár elején számolt be, amikor csaknem 420 ezer hibás számlát küldött ki a Tigáz: 71 ezer esetben túlszámlázás történt, 348 ezer esetben pedig kevesebbet számlázott ki a szolgáltató. Az ügy úgy zárult - ismertette a fideszes politikus -, hogy a Tigáz hatósági szerződést kötött a fogyasztóvédelemmel, aminek eredményeképpen csaknem tízmillió forintot kapnak vissza azok, akik többet fizettek, abban az esetben pedig, amikor a vállalat járt rosszabbul, a Tigáz vállalta, nem szedi be a különbözetet, ami "körülbelül ötvenmillió forintba fáj a cégnek".
A kötbérszabályok változása mellett a közelmúltban meghozott új fogyasztóvédelmi intézkedések között említette a rezsicsökkentésért felelős képviselő az egyszerűsített számlaképet, valamint azt, hogy októbertől az ötezer lakosnál nagyobb településeken a szolgáltatók kötelesek panaszkezelő irodát működtetni.
Kitért arra is, hogy a fogyasztónak ma már joga van eldönteni, mikor olvassák le a mérőóráját. Németh Szilárd megjegyezte, hogy egy új közmű-szabályozási rendszerre van szükség, amelynek szintén fontos része lesz a fogyasztóvédelem megerősítése.
Példaként említette azt az elképzelést, hogy a közműcégeknek fogyasztóvédelmi referenst kellene alkalmazniuk. Kérdésre válaszolva megerősítette azt a kormányzati célkitűzést is, amely szerint a közmű-szolgáltatási rendszernek nonprofittá kell válnia, a hasznot vissza kell forgatni az ellátásbiztonság és a minőség fejlesztésére.
Ehhez a tulajdonviszonyoknak is meg kell változniuk, magyar közösségi többségi tulajdont kell szerezni az érintett cégekben - emelte ki. Hangsúlyozta: a rezsicsökkentés szimbolikus nemzeti ügy, mert Magyarország megengedheti magának a rezsicsökkentést, és mert Magyarország visszaszerezte önálló gazdaságpolitikáját.
A Fidesz képviselője végül emlékeztetett az ősszel folytatódó rezsicsökkentésre, amely tájékoztatása szerint nagy valószínűséggel november 1-jén lép majd hatályba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06