200 millió
Nagyszabású átcsoportosítást rendelt el a kormány
A Rubik-kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központ megvalósításával összefüggő feladatok elvégzésére, a beruházások előkészületeire 200 millió forint átcsoportosítását rendelte el a kormány.
2013.09.05 20:28MTIA Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint az átcsoportosítás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) javára történik, amelynek feladata lesz a központ létesítésével kapcsolatos előkészítő munkálatok lebonyolítása, például a nemzetközi építész pályázat előkészítése is. Az MNV Zrt. szervezetén belül egy külön, erre a feladatra szakosodott programiroda alakul.
A jogszabály kitér arra is, hogy az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosnak, az emberi erőforrások miniszterével egyeztetve október 31-ig kell a kormány elé terjesztenie a Rubik-központ intézményfejlesztési alapkoncepcióját, a beruházási alapprogramot és a megvalósítás folyamatának szakmai, jogi, közgazdasági és finanszírozási alapelveit.
A 2014. évi központi költségvetésből a Rubik-központ előkészítésével kapcsolatos feladatok ellátására 520 millió forintot irányoz elő a kormányhatározat.
A dokumentum felhívja a nemzetgazdasági minisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert és a felelős kormánybiztost, hogy a beruházás finanszírozásáról, az európai uniós fejlesztési források felhasználásáról készítsen előterjesztést az év végéig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06