Emberölési kísérlet
Tizenhárom év fegyház az idős asszony bántalmazójának
Jogerősen 13 év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki 2011-ben Nyíradonyban életveszélyesen megvert és kirabolt egy 86 éves nőt.
2013.09.05 12:02MTIFórizs Ildikó, a táblabíróság sajtószóvivője elmondta: az ítélőtábla ezzel helybenhagyta az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék határozatát.
A vádlottat - aki a bűncselekmény elkövetésekor két jogerős próbára bocsátás hatálya alatt állt - nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt ítélték el. A vádlott 2011 augusztusában ugrott be a sértett udvarára, majd a lakásba ment.
Felszólította az idős nőt pénze átadására, majd megragadta a nyakát, megszorította, és a menekülni akaró sértettet a földre lökte. Ezután a férfi bezárta az ajtót, és tovább bántalmazta az idős nőt, fejét a padozatba verte, többször ököllel megütötte. A földön fekvő, erősen vérző, magatehetetlen sértettől végül 90 ezer forintot vett el, majd elszaladt.
A sértettre később a menye talált rá. A nő sérülései életveszélyesek voltak, a bíróság megállapítása szerint a vérzés miatt fellépő közvetett életveszélyt az időben érkező, szakszerű sürgősségi segítségnyújtás hárította el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:23 Izraeli védelmi minisztere az önvédelmi jog tagadásával vádolta a hágai főügyészt
- 12:33 Donald Tusk: Varsó 300 millió eurós hitelt vesz fel az EIB-től az európai légvédelemhez kapcsolódó műholdprogramra
- 11:23 Elmozdították a hídomlást okozó konténerszállítót Baltimore kikötőjének bejáratából
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06