6 millió tonna körül

Kevesebb kukorica lesz az idén

Bár az idén a tervezettnél kisebb, 6 millió tonna körüli lesz a kukoricatermés, áremelkedésre nem kell számítani - mondta az Agrárgazdasági Kutatóintézet igazgatóhelyettese.

2013.09.03 13:52MTI

Potori Norbert megjegyezte, hogy tavasz végén az első termésbecslések 8 millió tonnáról szóltak, ám a mostani adatok szerint a termés nem éri majd el a 6 millió tonnát.

A gyengébb hozam ellenére nem várható árnövekedés, mert a kalászosok jó termést hoztak és a belföldi igényeket a betakarításra váró mennyiség is fedezi. Az ország évenkénti kukoricaigénye 4,5 millió tonna, ez tartalmazza egyebek mellett a takarmányigényt, az etanol gyártás és a keményítőgyártás alapanyag-szükségletét is - mondta a szakember. Potori Norbert szerint talán kissé csökkenhet is a kukorica ára a mostani 45-50 ezer forintos szintről.

A magyar piacokon az előszerződések megkötése visszaesett a korábbi évekhez képest, és leginkább a spot-piaci (azonnali) kötések száma növekedett meg - jegyezte meg.

A külpiacokról szólva Potori Norbert elmondta, hogy az Európai Unió területén a becslések szerint összesen 65 millió tonna kukoricát takarítanak be, Ukrajnában pedig rekordtermésre számítanak, hétről hétre nő a termésvárakozás, ami messze meghaladja a 23 millió tonnát. Ez azt jelenti, hogy a Fekete-tenger térségében 16 millió tonna exportáru alap áll majd rendelkezésre - mondta a szakember, hozzátéve: a legutóbbi hírek szerint Romániában is rekordtermés várható, meghaladja majd a 10 millió tonnát.

Ez azt jelenti, hogy Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a Fekete-tenger térségében rendelkezésre álló export árualap diktálja majd az árakat, hacsak nem történik valami rendkívüli az Egyesült Államokban, ahol szintén rekordtermést várnak - mondta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.