Szeptember 1.
A Debreceni Református Kollégiumban tartják meg a IV. nemzeti tanévnyitót
A IV. nemzeti tanévnyitót az ország leghosszabb ideje folyamatosan működő oktatási intézményében, a 475 éve fennálló Debreceni Református Kollégiumban tartják szeptember 1-jén.
2013.08.29 11:24MTINemcsak az intézmény múltja, hanem a jelene is hozzájárult ahhoz, hogy otthont adhasson a nemzeti tanévnyitónak: a Református Kollégiumban és a hozzá kapcsolódó általános és középiskolákban, felsőoktatási intézményekben ma is több ezren tanulnak - tette hozzá Fekete Károly elnök.
A tanévet vasárnap Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitja meg, beszédet mond Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Fekete Károly, a Debreceni Hittudományi Egyetem rektora. A tanévnyitót a Duna Televízió élőben közvetíti - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Bene Edit, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője elmondta: a tanévnyitóhoz kapcsolódóan a debreceni Déri téren tartják meg a Diákcsemege fesztivált, amelyen külön standokon mutatkoznak be az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárságai.
A helyszíni játékokban részt vevő diákok sorsoláson vesznek részt, a fődíjat, a 100 ezer forint értékű osztálykirándulást Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adja át. Korponai Tibor, a fesztivál programjait szervező debreceni Főnix Kft. kulturális menedzsere szerint a programokat úgy szervezték, hogy az "színes, változatos és értékes" legyen.
A nap a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola diákjainak koncertjével indul. Ezután egyebek mellett lesz vásári bábjáték és abszurd népmese, tánc, rocksuli és katonazenekari alaki bemutató, fellépnek a debreceni ifjúsági tehetségkutató döntősei.
A standok is változatos programokat kínálnak az irodalmi saroktól a nemzetiség ételek kóstolójáig. Debreceni egyetemisták érdekes kísérletekre, kémiai bemutatókra hívják a diákokat. A kismamák, a fogyatékkal élők, a megváltozott munkaképességűek vagy a nagycsaládosok pedig a szociális ügyekkel kapcsolatos kérdéseikre kaphatnak választ a helyszínen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06