Ügyészség
Romagyilkosságok: újabb büntetőeljárás indult - hírzárlattal
Az ügyészség a romagyilkosságokhoz kapcsolódóan, de az alapügyet nem érintve, teljes körű iratvizsgálatot folytatott.
2013.08.23 10:17MTIÚjabb büntetőeljárás indult a romagyilkosságokkal összefüggésben. A Központi Nyomozó Főügyészség a múlt héten katonai büntetőeljárással kapcsolatos nyomozást rendelt el, amit kiemelt ügyként kezel - közölte Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője pénteken.
Fazekas Géza közleményében azt írta: az ügyészség a romagyilkosságokhoz kapcsolódóan, de az alapügyet nem érintve, teljes körű iratvizsgálatot folytatott. Ennek eredményeként rendelte el augusztus 16-án ismeretlen tettes ellen a nyomozást.
A szóvivő a nyomozás sikeres lefolytatásának érdekére hivatkozva további információt nem közöl az ügyről. Azt azonban rögzítette, hogy ez az eljárás nem érinti a korábban hamis tanúzás miatti bírósági feljelentést, továbbá a rendőrség által a napokban - rablás miatt - elrendelt nyomozást.
Még 2011 májusában a Katonai Főügyészség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nem merült fel olyan adat, amelynek alapján vizsgálatot kellett volna indítaniuk a romagyilkosságokkal kapcsolatban. Az MTI akkor azért kereste a főügyészséget, hogy a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló parlamenti munkacsoport a gyanúsítottak elfogása után lefolytatott vizsgálatában 2009-ben a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek személyi és politikai felelősségét is megállapította. A ténymegállapító jelentés rámutatott: az általuk feltárt hiányosságok, mulasztások, kötelezettségszegések miatt szükségesnek tartják, hogy ne csak a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, hanem a katonai főügyész is folytasson eljárást.
Az MTI ugyancsak még 2011-ben számolt be arról, hogy a támadássorozat másodrendű vádlottja, Kiss István még titkosszolgálati megfigyelés alatt állt, amikor a vád szerint testvérével és egy korábbi szkinhed társával rátámadtak a galgagyörki és a piricsei lakóházakra.
A Honvédelmi Minisztérium augusztus 13-án azt közölte, a romagyilkosságok ügyében súlyos mulasztások voltak a Katonai Biztonsági Hivatalnál (KBH). A titkosszolgálati vezetők a KBH titkos kapcsolatát a negyedrendű vádlottal a honvédelmi tárca, a nyomozó hatóság és a parlament nemzetbiztonsági albizottsága előtt is eltitkolták.
Csontos István negyedrendű vádlott sofőrként vett részt az utolsó két gyilkosságban. A Magyar Nemzet augusztus 13-án azt írta, hogy a férfi katonaként szolgált, és ezalatt a KBH beszervezte. A lap szerint az ő tartótisztje, aki jelenleg is a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat állományában van, felsőbb utasításra, akarata ellenére tagadta le a kapcsolatot a beszervezett férfival, ezért a bíróság hamis tanúzás miatt feljelentette.
Az MTI szerdán számolt be arról, hogy újra nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a gyilkosságokkal összefüggő besenyszögi rablás ügyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06