Megállapodás született?
Befejeződött a reptéri taxisok tiltakozása
Véget ért a reptéri taxisok tiltakozó akciója a Liszt Ferenc repülőtéren - tudatta Vízy András, a Főtaxi Zrt. szóvivője péntek délután.
2013.08.16 16:49MTIA Főtaxi alvállalkozói az új fővárosi taxirendelet szeptembertől hatályos szabályozása miatt tiltakoztak, amelynek következtében a Főtaxi megemeli a fuvarszervezési díjat, az úgynevezett leadót.
A franchise rendszerben működő, saját autójukkal fuvarozó taxisoknak ezt az összeget kell kifizetni a társaságnak minden fuvar után. Vízy András közölte: péntek délután megállapodás született a Főtaxi és a megmozdulásban részt vevő mintegy 140 alvállalkozó között.
Ebben a szerződött partnerek elismerték, hogy a leadó emelése jogos, ugyanakkor a díj egy hónapig változatlan marad. A Főtaxi elfogadta a taxisok kérését, hogy az egyhónapos próbaidőszak után, szeptember 30. után újra leüljenek tárgyalni a fuvar után eddig is megfizetett díj megemelésének részleteiről - mondta.
A taxisok elismerték azt is, hogy a 280 forintos egységes kilométerdíj bevezetésével a korábbinál nagyobb előnyhöz jutnak, ez emeli a bevételeiket, a mindenki számára nyomon követhető egységesítés pedig növeli az utasok biztonságát, és visszaszorítja a hiénák, azaz az illegálisan fuvarokat szerzők tevékenységét - ismertette Vízy András.
A szóvivő hangsúlyozta: a Főtaxi a Budapest Airport (BA) Zrt. iránti kötelezettségeit, miként eddig, továbbra is teljesíti. Megjegyezte: a hasonló viták rendezését demonstráció nélkül, a tárgyalóasztalnál kell megoldani, a Főtaxi a jövőben nem lesz partnere a taxisoknak, ha tárgyalás helyett a tiltakozó megmozdulást választják.
A társaság 800 taxija közül 350 felel meg a reptéri szolgáltatásra vonatkozó előírásoknak, és közülük nagyjából 140 taxis vett részt a tiltakozásban - mondta Vízy András.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06