Megszüntették a nyomozást Sz. Ferenc ellen
Fidesz-székház - a kerületi jegyzőhöz fordul az Együtt-PM
Az Együtt-PM a kerületi jegyzőhöz fordul a Fidesz Lendvay utcai székházának életveszélyes állapotának ügyében.
2013.07.29 13:36MTIA kormánypárt Lendvay utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatón Szabó Tímea független országgyűlési képviselő elmondta, hogy az Sz. Ferenc ügyében nemrég napvilágot látott rendőrségi határozat értelmében a székház több helyen is életveszélyes.
A demonstrálók szombaton jelentették be, hogy megszüntették a nyomozást - a március 7-i "székházfoglalásnál" biztonsági őrként fellépett - Sz. Ferenc és társai ellen. Az egyik demonstráló, Oláh Kata felidézte, hogy az egyik vallomás szerint azért hívták oda a biztonsági őröket, mert az épület életveszélyes állapotban volt, így kívánták megóvni a tüntetők testi épségét.
Szabó Tímea hétfőn azt közölte, többek között a Dózsa György út felőli bejárat felett bármikor vakolat és egyéb épületdarabok omolhatnak le, melyek súlyos vagy akár életveszélyes sérüléseket okozhatnak. Hozzátette: körülbelül tíz méter magasból több tíz kilogramm súlyú épületdarab zuhanhat a földre.
Kijelentette: az Együtt-PM a VI. kerületi jegyzőhöz fordul az ügyben, hogy valóban fennáll-e ez az életveszélyes állapot. Ha igen, és tudomása is van róla, akkor milyen intézkedéseket tett annak érdekében, hogy megszüntesse a veszélyes állapotot, egyáltalán volt-e tudomása erről? - ismertette kérdéseiket. Mint mondta, közérdekű adatkéréssel tájékoztatást szeretnének kapni arról is, hogy készült-e építésügyi ellenőrzés a székháznál.
Ha nem, akkor azt a kérdést szeretnénk feltenni a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak: honnan veszi azt, hogy az épület több helyen is életveszélyes, továbbá milyen adatok alapján hozott olyan határozatot Sz. Ferenc ügyében, hogy az épületből ezért kellett a demonstrálókat eltávolítani.
Ha valóban fennáll az életveszélyes állapot, akkor az Együtt-PM döbbenetesnek tartja, hogy sok ember életveszélyes körülmények között dolgozik - jelentette ki Szabó Tímea, hozzáfűzve: ha mindez igaz, akkor hogy akar egy országot kormányozni a Fidesz, ha még a saját dolgozóit sem tudja megvédeni. A sajtótájékoztató ideje alatt látható volt, hogy a székháznál építési munkálatok folynak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06