Tárgyalásban és nyílt vitában
Videó: Orbán már fiatalon tartott Gyurcsánytól és Szilvásytól
A volt kormányfő, a DK jelenlegi elnöke szerint Orbán Viktor nem felejt. Bár ő megúszta a bosszút, Szilvásy György "nem menekült meg".
2013.07.22 17:36ma.huGyurcsány Ferenc szerint Orbán nem felejt. "Tudja, hogy kire, kikre kell odafigyelni: rendszerváltás-kori vallomása szerint legfeljebb két emberre a riválisai közül. Rám és Szilvásyra. Engem nem tudott elkapni. De Szilvásy még nem menekült meg Orbán bosszújától. Semmi kétségem, erről szól a volt titokminiszter elleni koncepciós "kémper"." - írta Facebook-oldalán.
Posztjában a DK jelenlegi elnöke az alább videóra utalt, melyben - még a fiatal - Orbán Viktor megnevezi a "kiszesek" közül azt a két személyt, akit komolyan kell venni, mert azok próbára teszik a képességeit. Mint mondta, a "Gyurcsány nevű emberen" kívül "Szilvásy aki még úgy ahogy". A többi, általa ismert Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tagot komolytalannak és gyengének tartotta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06