Hiányszakmák

Rezidensszövetség: az elvándorlás megállításához újabb intézkedések kellenek

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint az orvosi elvándorlás megállítása érdekében folytatni és bővíteni kellene a Markusovszky-ösztöndíjat, és más területeket is be kellene vonni a hiányszakmák közé.

2013.07.15 17:28MTI

Dénes Tamás hétfőn nyilatkozva utóbbira a mellkassebészetet, valamint az érsebészetet említette.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn közölte, hogy az előző év első félévéhez képest jelentősen csökkent a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma. Mint írták: az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai alapján 2012 első félévében 542, 2013-ban június 30-áig 454 orvos kérvényezett hatósági bizonyítványt. Közülük az idén 247, míg tavaly 342 orvos volt, aki első alkalommal fordult ez ügyben a hivatalhoz.

Az egészségügyi szakdolgozók esetében viszont ellentétes a tendencia, míg 2012 első felében 300, addig az idén június végéig már 360 egészségügyi szakdolgozó kért külföldi munkavállaláshoz igazolást.

Az egészségügyi államtitkárság arra is kitért, hogy az elvándorlás a 35 év alatti orvosok és a rezidensek körében csökkent jelentősen. "Ez minden valószínűség szerint a Markusovszky Lajos ösztöndíjprogramnak, a hiányszakmák után járó többletpénznek és a fokozatos bérkiegészítésnek köszönhető" - tették hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.