Volt titkosszolgálati vezetők
DK: hozzák nyilvánosságra a "kémkedési" per adatait!
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a titkosszolgálati vezetők "kémkedési perként" ismert büntetőügyében minden, a perrel és az eljárással kapcsolatos adatot hozzanak nyilvánosságra.
2013.07.09 13:08MTIMolnár Csaba országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: arra kérte a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnökét, hogy hívja össze a testületet annak megvizsgálása céljából, indokolt-e titokban tartani a per adatait.
A politikus szerint "egy aljas, az ötvenes éveket idéző koncepciós perről van szó", amelynek során titokban ítélték el a korábbi titkosszolgálati vezetőket, valamint Szilvásy György egykori titokminisztert, aki - mint mondta - a jelenlegi rendszer ellenfelei közé tartozik. Kifogásolta, hogy a büntetőper hátteréről semmi nem tudható, sem az, hogy min alapul a vád, sem az, hogy mik a bizonyítékok, de még az sem, hogy milyen indokkal adott igazat a bíróság az ügyészség vádjainak.
Molnár Csaba kijelentette: nem az adatok nyilvánosságra hozatalának van nemzetbiztonsági kockázata, hanem annak, ha "egy elvileg demokráciában titkos perben lehet politikusokat elítélni".
Hozzátette: nincsenek kételyei azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz érdeke az ügy titokban tartása, ezért azt üzente az eljárás résztvevőinek - többek között az ügyésznek és a bírónak -, hogy minden rendszer megbukik egyszer, örökre nem tarthatók titokban az adatok.
A Debreceni Törvényszék múlt pénteken hirdetett elsőfokú ítéletet, amely szerint Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatója valamint Szilvásy György letöltendő börtönbüntetést kapott, míg Laborc Sándor, aki Galambos Lajost váltotta a hivatal élén, felfüggesztett büntetést.
Zamecsnik Péter, Laborc Sándor védője a tárgyalás után azt mondta az MTI-nek, hogy az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították. A pénteki ítélethirdetést zárt tárgyalás keretében tartották meg, csak az ítélet rendelkező része volt nyilvános.
Kapcsolódó írások:
- A brazil államfő "el nem sietett, előítéletek nélküli vizsgálatot" sürget
- Snowden menedékkérő levele Venezuelában is célba ért
- Bolívia választ követel az elnök "elrablásával" kapcsolatban
- Martonyi: nem jó, ha az emberek épp az amerikai demokráciába vetett hitüket veszítik el
- Az Együtt-PM szerint is nyilvánosságra kell hozni a "kémkedési per" iratanyagát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06