A magyar görög

Idén is lesz görögdinnye promó a nagy áruházláncokban

Az idén is lesz promóciós kampány a magyar görögdinnye népszerűsítésére az áruházláncokban a három éve kezdődött együttműködési folyamat eredményeként.

2013.07.05 02:29MTI

Az együttműködés legfontosabb célja, hogy a magyar vásárlók garantáltan jó minőségű, belföldi termesztésű görögdinnyét fogyaszthassanak. A dinnyetermelők és a szakmai, valamint az érdekképviseleti szervezetek, továbbá a nagy áruházláncok képviselői egyeztettek a minisztériumi szakemberekkel - Budai Gyula vezetésével -, hogy az idén miként népszerűsíthető a tavalyinál is eredményesebben a magyar görögdinnye.

Tavaly a promóció hatására a magyar görögdinnyéből többet adtak el belföldön, mint külföldön. Korábban ez fordítva volt - emlékeztetett az államtitkár.

Budai Gyula közölte: 2012-ben csaknem ötezer hektáron 171 ezer tonna görögdinnye termett. Az idén várhatóan a termés ennél jobb lesz, elérheti a 250 ezer tonnát is. A dinnyetermő terület nagysága országosan mintegy 15 százalékkal nőtt a múlt évihez képest - tette hozzá Simonka György fideszes képviselő, az ország legjelentősebb dinnyetermelő területének, a Békés megyei régiónak a képviseletében.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az idei görögdinnyeszezon kezdetétől koncentrált ellenőrzésre számíthatnak az eladók a nagybani piacon és az utak mentén is. Az ellenőrök szigorúan nézik majd például az árun található, a származási helyre vonatkozó megjelölést. Az ellenőrzések a szezon kezdetétől a szezon végéig tartanak - jelezte.



Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke arról beszélt, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt az idei dinnyeszezon a szokásosnál mintegy két héttel később, július 20-án kezdődik. Ekkortól kereshetik a vásárlók az áruházláncok üzleteiben a magyar görögdinnyét.

A FruitVeB elnöke elmondta: a nemzeti dinnyeprogram eredményeként sikerült megállítani a görögdinnye termőterületének csökkenését az országban, az idén már érzékelhetően nőtt a termőterület nagysága, az idén eléri az 5600-5700 hektárt.

Az együttműködésnek köszönhetően Magyarországon a görögdinnye-fogyasztás számottevő mértékben nőtt, a megtermelt gyümölcs több mint felét már belföldön fogyasztják el - tette hozzá.

Simonka György a termelők nevében elmondta, hogy Békés megyében a javuló feltételeknek köszönhetően a dinnye termőterülete az országos átlagot meghaladó mértékben, 20-25 százalékkal növekedett. Ezt a képviselő az együttműködés első eredményének tulajdonította. Felhívta továbbá a kereskedők figyelmét: követeljék meg a termelőktől a jó minőségű, első osztályú áru szállítását.

Hasznosnak ítélte, hogy a dinnye minőségét ellenőrzéseivel garantálja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Ezt annak érdekében teszi, hogy ne kerülhessen külföldről behozott, átcímkézett termék a magyar áru közé. Az országgyűlési képviselő jelezte, hogy a termelők szeretnének könnyítést kapni az e-útdíj fizetésében költségeik mérséklése érdekében.



Oravecz Tamás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének elnöke arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy egy hektárnyi dinnye megtermelése legalább 1,5 millió forintba kerül. A termelők célja pedig az, hogy megtérüljön a termelésbe befektetett pénzük, és némi hasznot is realizáljanak.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára arról beszélt, hogy az áruházláncoknak is érdeke, hogy a "fekete csatornákat" az élelmiszerlánc-biztonságért felelős hatóság szigorúan ellenőrizze. Közölte - és ezt megerősítették a láncok jelenlévő képviselői is -, hogy az áruházláncok a promóciós kampányban az idén is részt kívánnak venni.

Budai Gyula jelezte: az egyeztetésre meghívást kapott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is, de a versenyhatóság nem élt a lehetőséggel. Ezt az egyeztetés résztvevői nehezményezték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.