"Gyurcsány Ferenc (...) nem mondott igazat"

Fidesz elnökség: a kormány blöfföl, és még le is bukik

A kormány blöfföl és mellébeszél az áremelkedések ügyében, és még le is bukik - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a párt elnökségi ülése közben tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten. A kormányszóvivő szerint a közgazdászokkal vitatkozik az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere.

2008.07.08 15:30MTI

"Gyurcsány Ferenc (...) nem mondott igazat, még saját magával szemben is mást állított az adócsökkentés ügyében. (...) Veres János sem a jövedéki adó ügyében, sem az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésének ügyében nem mondott igazat, hiszen lehet csökkenteni a benzinnél (a jövedéki adó mértékét) és az alapvető élelmiszereknél is lehet a (áfa) kulcsokat csökkenteni" - jelentette ki Varga Mihály, miután a párt elnöksége kedd délelőtt áttekintette a Fidesz közelmúltban tett javaslatainak helyzetét.

Az alelnök emlékeztetett: a Fidesz a közelmúltban javaslatcsomagot készített, amely az üzemanyag, elsősorban a benzin jövedéki adójának csökkentését, az alapvető élelmiszerek, valamint a távfűtés áfatartalmának mérséklését tartalmazta. Hangsúlyozta: a Fidesznek mint mindig, most is az a célja, hogy javaslataiból legyen valami. Az előzményeket felidézve Varga Mihály elmondta: a javaslatok bejelentését követően Gyucsány Ferenc kormányfő - első reakcióként - üdvözölte ezeket és új egyezséget kínált Orbán Viktor Fidesz-elnöknek. Két nappal később ezeket a miniszterelnök már elutasította.

Az alelnök közölte: Gyurcsány Ferencnek korábban "homlokegyenest ellenkező volt a véleménye áfacsökkentés ügyében" mint most. A politikus erre példaként idézte Gyurcsány Ferenc 2005-ben elhangzott szavait, amikor a miniszterelnök javasolta az áfa felső kulcsának mérséklését és azt ígérte, megvizsgálják, lehet-e csökkenteni a távfűtés áfatartalmát. Ám "most, amikor (a miniszterelnök) politikai céljai ellentétesek ezzel a szándékkal, most elítélőleg nyilatkozik a Fidesz ez irányú javaslatairól" - tette hozzá. Közölte: ugyanígy járt el Veres János pénzügyminiszter is, aki először azt állította, hogy nem lehet csökkenteni a benzin jövedéki adóját, holott az EU-irányelv csak a gázolaj esetében tiltja meg ezt a lépést. Hogyan lehet - tette fel a kérdést a politikus -, hogy ennek ellenére a kormány levelet küldött Brüsszelnek, amelyben a gázolaj jövedéki adójának csökkentését kérte, holott tudta, hogy ezt nem lehet.

Ám amikor ugyanez felmerül a benzin esetében, akkor ez elől elzárkóznak. Pedig Kovács László EU-biztos is azt mondta, hogy erre a magyar kormánynak lehetősége van - mondta Varga Mihály. Veres János "füllentései" között említette a Fidesz alelnöke, hogy a pénzügyminiszter arról beszélt: az alapvető élelmiszereket nem lehet kisebb kulccsal adóztatni, s nem lehet különbséget tenni az élelmiszerek között. Mint mondta, létezik egy tanulmány, amely egyértelműen bemutatja, hogy a 27 EU- tagország közül 21-ben az alapvető élelmiszereknek csökkentett az áfakulcsa.

Varga Mihály újra Kovács László EU-biztost idézte, aki - a fideszes politikus szavai szerint - azt mondta: az EU semmiféle korlátot nem állít az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése elé; kedvezményes kulcsot lehet igénybe venni, illetve a középső kulcsot vissza lehet állítani a korábbi 12 százalékra; végül pedig semmiféle EU-hozzájárulásra, jóváhagyásra nincs szükség az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséhez.

A politikus - utalva a korábbi áfacsökkentés hatására - kérdésre válaszolva azt mondta: a korábbi tapasztalat szerint a kereskedők lenyelték az áfacsökkentés mintegy ötven százalékát, ám a másik ötven százalékot érvényesítették az árban, ami a jelen helyzetben jó lenne.

Daróczi Dávid kormányszóvivő reagálásában közölte: a közgazdászokkal vitatkozik az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere, ők mondják ugyanis azt, hogy a Fidesz javaslatai sokkal nagyobb bajt okoznak, mint amit megoldanának. Lehet a benzin árát csökkenteni pár forinttal, csak az elviszi másfél havi nyugdíj árát, lehet olcsóbb a tarja százegynéhány forinttal, csak akkor nem jut egy fillért sem a gyógyszerárak féken tartására, és csaknem egy évig nem jut pénz családi pótlékra senkinek - mondta Daróczi Dávid.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.