Furcsa eset Budapest belvárosában
Véget ért a rendőrségi akció: Jozef Rohácot vitték vissza a tett helyszínére? - VIDEÓ!
Véget ért a rendőrségi akció Budapest belvárosában, a történtek részleteiről nem adtak tájékoztatást, de sajtóinformáció szerint a lezárás az 1998-ban történt Aranykéz utca robbantási üggyel volt kapcsolatban.
2013.06.23 15:37MTILapértesülések szerint a rendőrség a bűncselekmény gyanúsítottját, a szlovák Jozef Rohácot vitte ki az Aranykéz utcába helyszíni bizonyításra.
Az Országos Rendőr-főkapitányság a zárás feloldása után csak annyit közölt, bizonyítási kísérlet történt, ám annak részleteiről nem kívánnak nyilatkozni.
Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársai azt látták, hogy az V. kerületi Aranykéz utcát és több környező utcarészt fémkordonokkal zártak le, és erre az időre a lakókat se engedték haza.
A szlovák Jozef Rohácot még márciusban hallgatta ki gyanúsítottként a Nemzeti Nyomozó Iroda az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban.
A nyomozók szerint 1998-ban P. Tamás megrendelésére Jozef Rohác robbantott fel egy Polski Fiatot Budapest belvárosában. A merényletben négy ember halt meg, köztük az olajügyeket jól ismerő és a rendőrséggel korábban együttműködő - Boros Tamás néven ismert - Boros József Károly vállalkozó.
A szlovák férfit gyanúsítják Fenyő János médiavállalkozó 1998. február 11-i megölésével is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06