Eddig sem, és most sem
A háziorvosok idén sem kapnak béremelést
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügyi alapellátásban dolgozó mintegy 30 ezer ember, háziorvosok, házi gyermekorvosok, alapellátó fogorvosok és a praxisaikban tevékenykedő szakdolgozók tavaly nem kaptak, és - az eddig ismert tervezetek alapján - idén sem kapnak béremelést.
2013.06.20 13:59MTIA MOK csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a 2013-ra bejelentett egészségügyi béremelésről szóló hírekre és nyilatkozatokra.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán arról beszélt, hogy ha pénteken a parlament elfogadja az erről szóló indítványt, akkor újabb 95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedik. Erre idén 30 milliárd forintot fordítanak.
Szél Bernadett, az LMP társelnöke közleményében azt írta: az egészségügyi béremelés előrelépést jelent, viszont sajnálattal látják, hogy az alapellátás megint kimaradt a bérfejlesztésből. Az LMP szerint nagy szükség van a háziorvosi ellátás megerősítésére, ahogyan a kormány korábban ígérte is. Azt várják, erről ne feledkezzenek meg - hangsúlyozta a független országgyűlési képviselő.
A MOK közleményében kifejtette, hogy tavaly november elsejétől a háziorvosi praxisok átlagosan 70 ezer forintos bevételnövekményt kaptak kártyapénzemelés formájában, a fogorvosi praxisok pedig ennek a felét sem. "Ez nem béremelés" - szögezte le a MOK. Ezt az összeget elsősorban a praxisok szükségszerű gazdasági egyensúlyba hozására kell fordítani, "béremelésre nem vagy csak alig-alig jut belőle" - tették hozzá.
A MOK szerint ha ezt a havi 70 ezer forintot teljes egészében béremelésre lehetne fordítani, - a kötelezően levonandó közterhek után - az alapellátó szakorvosoknak nagyjából havi bruttó 25 ezer, a szakdolgozóknak pedig alig bruttó 10 ezer forint emelést tudnának adni. Összevetésül a MOK felhívta a figyelmet arra is, hogy ugyanezen időszakban a járó- és fekvőbeteg-ellátásban dolgozó szakorvosok jelentős része összesen csaknem bruttó 110 ezer forint garantált béremelésben részesül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06