MSZP, Együtt-PM

"Üdvözlünk a fedélzeten, Gordon!" Pénteken kezdenek egyeztetni - VIDEÓ!

Mesterházy már november végén bejelentette: programegyeztetésekkel kezdődő, egy választási szövetség létrehozásáig vezető tárgyalásokat kezdeményez a demokratikus ellenzéki szervezetekkel.

2013.06.19 17:31MTI

Előkészítő tárgyalásokkal kezdődik meg pénteken az egyeztetés az MSZP és az Együtt-PM szövetség között, az első találkozó várhatóan a helyzetelemzésről és a tárgyalási menetrend kialakításáról szól majd. Nyolc hónapig tartó út vezetett eddig.

Az Együtt 2014 választói mozgalom megalapítását tavaly október 23-án jelentették be. Bajnai Gordon az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) demonstrációján azt mondta: meg kell teremteni a változást akarók szövetségét, és az új mozgalomnak, amelyet a Haza és Haladás, a Milla Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom hozott létre, központi szerepe lehet ebben.

A volt kormányfő azt mondta, nem alakulnak párttá, de tudják, hogy a szövetségben szükségük lesz demokratikus pártokra és politikusokra.

Bajnai a következő napokban arról beszélt, bővítené az Együtt 2014 mozgalmat, mert az MSZP részvétele nélkül nem váltható le a kormány, de a szocialisták egyedül nem képesek erre.

A választói mozgalom először az LMP-t kérte fel a tárgyalni, az ökopárt kongresszusa azonban novemberben úgy határozott: nem csatlakozik az Együtt 2014-hez. A döntés miatt Jávor Benedek frakcióvezető lemondott, mert szerinte az elfogadott stratégia - amely kizárta a csatlakozást a választói mozgalomhoz, de felhatalmazást adott arra, hogy a párt képviselői tárgyaljanak az együttműködés más formáiról - csökkenti a kormányváltás esélyét.

Jávor és hét másik parlamenti képviselő Párbeszéd Magyarországért néven platform létrehozását kezdeményezte az LMP-n belül. A párt következő, 2013. januári kongresszusán ismét megpróbálták elérni, hogy az LMP kezdjen tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel, a testület azonban nem változtatott határozatán. A platform tagjai ezután kiléptek az LMP-ből és Párbeszéd Magyarországért (PM) néven új pártot alapítottak, amely tárgyalni kezdett az Együtt 2014-gyel.

Eközben Mesterházy Attila MSZP-elnök már november végén bejelentette: programegyeztetésekkel kezdődő, 2013 végére a közös jelölt- és listaállításig, azaz egy választási szövetség létrehozásáig vezető tárgyalásokat kezdeményez a demokratikus ellenzéki szervezetekkel. Azt javasolta, hogy az év első négy hónapjában szakpolitikai programokról tárgyaljanak, majd közösen készüljenek fel a regisztrációs kampányra (mivel a kormányoldal akkor előzetes feliratkozáshoz kötötte volna a választási részvételt), az év végén pedig közös jelölteket és listát állítsanak a választásokra.

Az MSZP elnöke javaslatait az Együtt 2014 alapítóinak, valamint az LMP-nek, a Demokratikus Koalíciónak (DK), a 4K!-nak, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak és a Szövetségben, Együtt Magyarországért pártnak küldte el.

Januártól csaknem húsz témáról meg is kezdődtek az egyeztetések, ám azoktól az LMP és a 4K! távol maradt, az Együtt 2014 pedig csak a közjogi kérdésekről szóló megbeszélésekre ment el. Bajnai Gordon ezt azzal indokolta, hogy a szakpolitikai egyeztetések már koalíciós tárgyalások, erre pedig sem az időpont, sem az MSZP által javasolt forma és résztvevői kör nem megfelelő.

A választói mozgalom vezetője januárban az MTI-nek arról beszélt: az érdemi támogatottságú ellenzéki erőknek 6-8 hónappal a parlamenti választás előtt, azaz ősz elejére kell megállapodniuk a jó kormányzáshoz szükséges programról és a közös jelöltállításról. Egyúttal bejelentette, hogy az Együtt 2014 - miután módosították az ernyőszervezet létrehozására irányuló stratégiájukat - hónapokon belül párttá alakul, és célja a ma még bizonytalan választók megnyerése lesz.

Az Együtt 2014 márciusban alakult párttá, és szövetséget kötött a PM-mel. Megállapodtak, hogy közös listán indulnak a jövő évi parlamenti választáson, és közösen állítanak jelölteket, így miniszterelnök-jelöltet is. Az Együtt-PM szövetség vezetője Bajnai Gordon lett.

A volt miniszterelnök áprilisban azt kezdeményezte, nyáron kezdjen tárgyalásokat és őszre hozza tető alá az egyezséget az általa vezetett pártszövetség és a szocialista párt. Mesterházy Attila még aznap tárgyalásra hívta az Együtt-PM szövetség és a DK képviselőit, hogy azonnal kezdjék meg az egyeztetést a kormányváltáshoz szükséges összefogásról.

Bajnai Gordon ezt elhárította, mondván, tavasszal az a pártok feladta, hogy programjukat megismertessék a választókkal, e nélkül ugyanis nem lehet megfelelően előkészíteni a közös programról majd jelöltállításról szóló tárgyalásokat. Az Együtt-PM politikusai ezért csaknem két hónapig tartó országjárásra indultak.

Előtte azonban Bajnai eleget tett az MSZP meghívásának, elment a szocialista választmány ülésére, ahol megegyeztek: a 2014-es parlamenti választáson választókerületenként egy közös jelöltnek kell indulnia a Fidesszel szemben.

A korábbi kormányfő májusban úgy nyilatkozott, ha az ellenzéki szövetség felkérné, elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget, mert az ellenzéket olyan politikusnak kell vezetnie, aki nemcsak győzni képes a választásokon, de tud utána jól kormányozni. Mesterházy Attila pártja június 1-jei választmányi ülésén szintén arról beszélt, elvállalná a kormányfőjelölti felkérést.

Bajnai Gordon múlt csütörtökön, országjárásának utolsó, budapesti állomásán közölte: megállapodott Mesterházy Attilával arról, hogy a következő héten megkezdődhetnek a tárgyalások a két párt között. Másnap az Együtt-PM szövetség elküldte a szocialistáknak azokat a téziseket, amelyek szerintük a korszakváltó összefogás megteremtéséhez szükségesek.

Az egyeztetések menetrendjéről pénteken döntenek, de várhatóan előbb a szakpolitikai programokat hangolják össze, és ezután következnek a szervezeti és személyi, vagyis a jelöltállítással összefüggő kérdések.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.