Szlovák állampolgárság

Lomnici: nagy nemzetközi siker, hogy a petíciós bizottság foglakozik a beadvánnyal

Nagy nemzetközi sikernek nevezte Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján, hogy az EP petíciós bizottsága foglalkozik beadványával, amelyben a szlovák állampolgársági törvény azon rendelkezését kifogásolja, amely szerint elveszíti a szlovák állampolgárságát az, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát.

2013.05.27 17:19MTI
Fotó: MTI

A petíciórót hétfő délután zárt ülésen vitatja meg a bizottság. Lomnici úgy vélte, "nyugtalanságot kelt", hogy a sajtó nem lehet jelen a bizottsági ülésen, amikor ott emberi jogi kérdésekről van szó. "Mitől fél az unió? Hogy ott valami rettenetes dolog kiderül?" - tette fel a kérdést a Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke. Elmondta, nem tudja például, hogy Gubík László, aki ugyancsak aláírta a petíciót, bemehet-e a meghallgatásra. 

Lomnici szerint az ő személyes története hitelesítené azt a jogi álláspontot, amelyet ő jogászként felvázolt a petícióban. Hankiss Ágnes, a bizottság fideszes tagja a sajtótájékoztatón kijelentette, az ülés kezdetén megpróbálják majd elérni, hogy a petíciós bizottság mégse zárt ülésen tárgyaljon az ügyről. 

A politikus úgy vélekedett, hogy a román és szlovák szocialisták erős nyomást gyakoroltak annak érdekében, hogy erről a napirendi pontról zárt ülésen tárgyaljanak. Egy név nélkül nyilatkozó európai parlamenti forrás az MTI megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy Victor Bostinaru román szocialista EP-képviselő az ügy érzékenységére hivatkozva kardoskodott amellett, hogy az ülés ne legyen nyilvános. 

A hivatalosan délután háromkor kezdődött bizottsági ülés elején elfogadták a napirendet, és azzal bizonyossá vált, hogy Lomnici Zoltán beadványát zárt ajtók mögött, "in camera" tárgyalja a bizottság, együtt az azóta alkotmánybíróvá választott Juhász Imre szintén 2012-ben benyújtott petíciójával, amelyben annak a szlovák parlamenti határozatnak a hatályon kívül helyezését kéri, amely a Benes-dekrétumok sérthetetlenségét mondta ki 2007-ben. 

Petíciójáról Lomnici kijelentette, ha a petíciós bizottság ma esetleg úgy dönt, hogy nem foglalkozik tovább az üggyel, akkor annak jogi alapja nem, csak politikai oka lehet. A volt főbíró elmondta, erre az esetre megállapodtak Gubík Lászlóval, hogy akkor a luxembourgi Európai Bírósághoz fordulnak.

"Elindultam egy hídon, úgy gondolom, a túlparton igazságot szolgáltatnak majd a jogfosztottaknak, és ez nem az a híd, amelyen félúton vissza lehet fordulni" - hangsúlyozta Lomnici Zoltán. Tőkés László, aki mind az Emberi Méltóság Tanácsának, mind az Európai Parlamentnek tagja, a sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy az állampolgárságtól való megfosztás sérti a szlovák alkotmányt, az emberi jogokat, diszkriminációt jelent és megfélemlíti a szlovákiai magyarokat.
 
"Ez már tűrhetetlen, ami ezekben az ügyekben történik" - húzta alá Tőkés. Hankiss Ágnes a kérdésben kijelentette, hogy szerinte semmilyen szempont nem szól amellett, hogy a Szlovákiában élő magyarok miért ne vehetnék fel a magyar állampolgárságot. Valaki megmondhatná a túloldalról, hogy mi a probléma ezzel. - vélekedett a fideszes EP-képviselő. "Hogy lehet ezt ilyen alantas módon megtámadni? (...) Ez a szlovák alkotmánnyal is súlyosan szembemegy" - mutatott rá a képviselő arra, hogy Szlovákia alaptörvénye szerint senkit sem lehet akarata ellenére megfosztani a szlovák állampolgárságától. 

Hankiss Ágnes emlékeztetett, hogy a petíciós bizottság érdemben és tartalmilag nem vizsgálhatja a kérdéseket, csak formailag, ezért csak egyetlen okkal utasíthatja el a beadványt, azzal, hogy az ügyben az Európai Uniónak nincs kompetenciája. A képviselő ugyanakkor arra kérte a jelenlévőket, hogy ha ez így is történik, akkor ezt ne higgyék el, és minden fórumon cáfolják. 

A képviselő arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló, a hetekben bemutatott jelentés például több olyan pontot is tartalmaz, amellyel tagállami hatáskörbe avatkozik, "ezért nekünk ezt az érvet nem kell elfogadnunk" - hangoztatta Hankiss. Mészáros Alajos szlovákiai magyar EP-képviselő, a Magyar Közösség Pártja politikusa szomorúnak nevezte, hogy a XXI. században emberek egyik napról a másikra hontalanná válhatnak. 

Rámutatott, hogy a szlovák törvény nem csak a magyar nemzetiségűeket sújtja, hanem a szlovákokat is, mert a törvény értelmében eddig 433 embert fosztottak meg szlovák állampolgárságától, közülük pedig 33 volt olyan, aki a magyar kisebbséghez tartozik. 

Mészáros mindemellett "indokolatlannak és etikátlannak" tartja a szlovák szabályozást, már csak azért is, mert Szlovákiában 1997 és 2004 között ugyanolyan, kedvezményes honosítást lehetővé tevő jogszabály volt érvényben, mint amilyet 2010-ben alkotott a magyar parlament.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.