A magyar állam és a MÁV ellen
Holokausztper - Budapesten, tanúként, hallgatják meg Csatáry Lászlót
Az alpereseket azzal vádolják, a második világháború idején együttműködtek a nácikkal a zsidók kiirtásában.
2013.05.24 08:26MTIMagyarországra utaznak júniusban a MÁV ellen az Egyesült Államokban 2010 végén indult holokausztperben érintett ügyvédek, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróságon tanúként meghallgassák Csatáry Lászlót - közölte Charles Fax, a felpereseket képviselő ügyvéd.
A Magyar Nemzet pénteki számában emlékeztet arra, hogy a jogász 2010 októberében nyújtott be keresetet Washingtonban eredetileg a magyar állam, illetve a MÁV és a Rail Cargo Hungaria - a MÁV Cargo jogutódja - ellen legalább 300 holokauszttúlélő és áldozat hozzátartozójának nevében. Az alpereseket azzal vádolják, a második világháború idején együttműködtek a nácikkal a zsidók kiirtásában.
A tanúmeghallgatást kezdeményező ügyvéd szerint több jelentés is alátámasztja, hogy Csatáry László kulcsszerepet játszott a deportálások megszervezésében, és személyesen is részt vett az emberek vonatokra történő felpakolásában - írja a lap.
Kapcsolódó írások:
- 2014-es holokauszt emlékév: magyar delegáció Jeruzsálemben
- Kötelezővé tenné a Holokauszt Emlékközpont látogatását az MSZP
- Megérkezett a Dráva utcához az Élet menete
- Kormányhatározat a magyarországi holokauszt 70. évfordulójának programjairól
- Átadták a Wiesenthal-díjakat - megnyílt a kiállítás
- Megemlékezés a Cipők a Duna-parton emlékműnél
- Éliás József embermentőre, református lelkészre emlékeztek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06