A vezetők felelőssége

Havazás: az MSZP vizsgálatot szorgalmaz - akár büntetőeljárás keretében is

Nem tudni, hogy kik, mikor, hogyan készítették a felmérést, és ennek keretében kiket kérdeztek meg.

2013.04.09 14:47MTI

Ha kell, büntetőeljárás keretében is vizsgálni kell a márciusi rendkívüli hóhelyzet során a személyes vezetői felelősséget, s hogy emberi mulasztás konkrétan veszélyeztetett-e állampolgári életeket - mondta Harangozó Tamás, MSZP-s képviselő az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülését követően tartott sajtótájékoztatóján.

Harangozó Tamás azt mondta, az MSZP megítélése szerint a március 14. és 16. közötti időszakban, és már azt megelőzően is az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, és a Belügyminisztérium(BM) tételesen törvénysértő módon, nem az előírásoknak megfelelően végezte munkáját. Ha úgy tettek volna, elkerülhető, vagy minimálisra csökkenthető lett volna a kialakult katasztrófahelyzet.

Az MSZP hiányosnak találta a BM jelentését, s a bizottsági ülésen Pintér Sándor belügyminiszter erről szóló tájékoztatásából sem jutottak elegendő információhoz. Ezért ha egyes kérdésekre a belügyminiszter által felajánlott további iratbetekintések során sem kapnak világos és egyértelmű tájékoztatást, úgy akár büntetőeljárás keretében is vizsgálni kell, hogy a BM-nél, illetve az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál, felelnek-e azért, hogy ilyen katasztrófahelyzet alakult ki - mondta a képviselő.

Pintér Sándor azon kijelentésére, miszerint azok, akik a saját bőrükön érezték, tapasztalták a márciusi rendkívüli hóhelyzet nehézségeit, jónak, vagy kiválónak ítélték meg a mentésben részvevők tevékenységét, Harangozó Tamás azt mondta: nem tudni, hogy kik, mikor, hogyan készítették a felmérést, ennek keretében kiket kérdeztek meg. Amíg a felmérés szakmai megalapozottságát nem ismerik, addig egy kommunikációs blöffnek is fel lehet fogni az egészet - tette hozzá.

Harangozó Tamás azt mondta: a BM jelentése nem alkalmas arra, hogy a tanulságokat levonják és az akkori eseményeket rekonstruálni tudják, ezért az MSZP képviselői csoportja egy alternatív szembesítő jelentést készített. Ezen felül egy törvénymódosítási javaslatot is benyújtottak a parlament elé, amelyet remélik, hogy a kormány és a parlament is támogatni fog.

Mint ismertette: ennek lényege, hogy büntetni lehessen azokat az autóvezetőket, akik vétkesek a katasztrófahelyzetekben kialakuló közúti torlódásokért, például az előzés szabályait megszegő kamionosokat, illetve azokat, akik a leállósávot elállva ellehetetlenítik a hatóságok mentését, azoknak mérlegelés nélkül el lehessen venni a jogosítványát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.